A védőoltás felvétele nem lesz feltétel az Európai Unió területére való belépéshez, nyilatkozta hétfőn az Európai Bizottság szóvivője Jördis Maria Ferroli. A belépés feltétele a digitális covid-igazolvány lesz, amely bizonylat arról, hogy a személy felvette a védőoltást, vagy negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve, átesett a betegségen, írja a Večernje novosti.

Az Európai Bizottság azonban továbbra is csak ajánlásokat tesz a tagországai irányába, azokat az ajánlásokat pedig a tagországok nem kötelesek elfogadni, hanem cselekedhetnek a saját szabályaik szerint, ami a járvány kezelését illeti, így ami Görögországban vagy Magyarországon érvényes, nem biztos, hogy Németországban és Belgiumban is az.

Az EB meghatározta a zöld listát is, amelyen azok az országok szerepelnek, ahol 100.000 lakosra kevesebb mint 75 fertőzött jut. Az ajánlás az, hogy ezekből az országokból szabadon utazhatnak a polgárok az EU-ba, míg a többi ország esetében azt javasolják, inkább halasszák el útjukat a lakosok. Az első esetben is szükség van teszteredményre illetve védőoltásra, a második esetben viszont az az ajánlás, hogy a nagyobb fertőzöttségi rátával rendelkező országokból csakis a védőoltással rendelkező polgárok számára engedélyezik a beutazást, és csakis az általuk elismert védőoltás esetében. Vagyis, a Pfizerrel oltottak szabadon utazhatnak. Amennyiben valaki csak harmadik oltásként választotta ezt a gyártót, számára is lehetővé teszik a beutazást.

Szerbia jelenleg az EB ajánlása alapján nem szerepel a zöld listán.