November elsején minden nyugdíjas és szociális segélyből élő állampolgár megkapja az államtól a harminc eurót. A támogatás, amelynek ellenértéke 3527 dinár, a többi nagykorú állampolgár számlájára is megérkezik november 2-án illetve 3-án.

Összesen több mint 5,7 millió állampolgár igényelte a támogatást, amelynek célja, hogy mérsékelje a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait.

A harmadik támogatáscsomag keretében decemberben további 20 eurót kap minden nagykorú polgár.

A nyugdíjasok 50+30+20+12 +170 eurót kapnak

A szerbiai nyugdíjasok számlájára az év végéig egy 100 eurós befizetés érkezik. A száz euró második részlete, amire a nyugdíjasok számíthatnak, az a 30 eurós támogatás lesz, amire minden felnőttkorú polgár jogosult. A nyugdíjasok idén decemberben kapnak utoljára állami támogatást, mégpedig 20 eurót.

A nyugdíjasok a jövő év elején fejenként 20.000 dinárt (mintegy 170 eurót) kapnak. A nyugdíjasok mindezen túl még az éves nyugdíjemeléssel is számolhatnak, ami szintén a jövő év elején esedékes és mintegy öt százalékot tesz ki, vagyis januártól mind az 1,7 millió nyugdíjas polgárnak 5 százalékkal lesz magasabb a havi juttatása. Ez a 29.300 dináros átlagnyugdíj esetében 1465 dinár (kb. 12 euró) növekedést jelent.

A kifizetések dátumai

  • November első napjai: a második 30 euró kifizetése a nagykorú polgároknak és a nyugdíjasoknak
  • December: 20 eurós támogatás a felnőttkorú és a nyugdíjas polgárok számára
  • Január: A nyugdíjak lineáris, 5 százalékos növekedése
  • Január: Béremelés a közalkalmazotti szférában
  • Február: 20.000 dinárt kapnak a nyugdíjasok