Június 9-én – négy nappal a helyi közösségi választások előtt – régi vágya látszott megvalósulni a pecesori gyerekeknek: az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola kihelyezett tagozataként működő tanintézmény udvarán a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából egy modern játszóteret avattak fel a politikusok. Ezen a napon a pecesori diákok tanszercsomagot is kaptak az MNT-től.

A játszóteret a gyerekek azóta csak nézhetik, az eszközökön egyelőre tilos játszaniuk, ugyanis azt engedély nélkül állították fel. A mulasztás akkor derült ki, amikor az ünnepélyes átadást követő napon, június 10-én a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (VSZL) óbecsei szervezete feljelentést tett a községi városrendezési, építésügyi, kommunális és felügyelőségi osztályon, valamint az oktatási felügyelőségen. Feljelentésük szerint a sebtében felállított játszótér a szükséges engedélyek, illetve közterületen felállított játszótér esetén megkövetelt igazolás benyújtása nélkül került az iskola udvarára.

A VSZL az esetet jelentette a Korrupcióellenes Ügynökségnek is, mégpedig arra hivatkozva, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség magas rangú tisztségviselőit és az MNT-t az iskola honlapján adományozókként említették meg.  Az ügynökségnek küldött válaszában a VMSZ azt közölte: a párt nem vett részt a játszótér finanszírozásában, az iskolának és a diákoknak semmilyen adományt nem adtak.

A VSZL óbecsei szervezetének az elnöke, Tóth Ferenc községi tanácstag még július 5-én kapott hivatalos értesítést Spomenka Sudčević községi oktatási felügyelőtől, miszerint a pecesori diákok és óvodások a közterületi játszóterek felállításához szükséges engedély megszerzéséig nem használhatják a játszóteret.

A községben közterületi játszóteret csak a Komunalac Közvállalat állíthat fel a szükséges engedélyekkel, viszont a pecesorit nem a közvállalat helyezte ki, és értesítést sem kapott a játszótér felállításáról. Danijela Doroslovački, a községi városrendezési, építésügyi, kommunális és felügyelőségi osztály vezetője érdeklődésünkre azt közölte, hogy az utólagos engedélyeztetéshez benyújtott dokumentáció nem teljes, azokat pótolni kell ahhoz, hogy az eljárást folytatni tudják.

Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke, a VMSZ óbecsei szervezetének az elnöke az eset júniusi kipattanását követően úgy nyilatkozott a helyi sajtónak, hogy a játszótér a legmagasabb európai követelményeknek is megfelel, ilyen típusúakat az MNT több vajdasági iskolában és óvodában is felállíttatott. Arról, hogy a pecesori játszótér felállításához megvoltak-e a szükséges engedélyek, nem rendelkezett információkkal. A pecesorihoz hasonló játszóteret kapott egyébként az elmúlt időszakban az óbecsei alsóvárosi és a péterrévei óvoda is.

A pecesori játszótér átadásáról több magyar sajtóorgánum is hírt adott, ezeket a híreket azonban az MNT a saját honlapján nem osztotta meg az olvasókkal. Pedig a többi hasonló hír mind helyet kapott itt, legutóbb például egy 2021. június 23-i, Adorjánon készült tudósítást idéznek az alábbiak szerint: „2017-ben kezdődött el Magyarország kormányának Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja, ennek keretében több mint 70 játszóteret adtunk át az első két évben. Magyarkanizsa községben is több játszótérrel gazdagodtak az óvodák. A kisebb falvakba is, köztük Adorjánra is eljutott a jó hír, hogy játszóteret kaptak. A beruházás értéke 700 000 dinár. A nagyszerű ballagási ünnepség után, úgy érzem, hogy nem csak a gyerekek, az óvónők, a tanítók, az egész közösség megérdemli, hogy egy új, szép, a gyerekek mozgásigényét maradéktalanul kielégítő játszóteret kapjanak – mondta az MNT elnöke.”

Az esettel kapcsolatosan kérdéseinket elküldtük az MNT-nek is, azt szerettük volna megtudni, hogy a pecesori játszótér engedély nélküli felállítása kinek a mulasztása, mi a játszótér értéke és ki a gyártója, hol és mikor adtak át ajándékba ugyanilyen játszótereket Vajdaságban, és hogy ezeken a helyen kaptak-e erre engedélyt, de a kérdéseinkre választ nem kaptunk.

Átadták még júniusban, azóta sincs engedély a játszótér használatára (Fotó: FB)