Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja azt mondta, ahhoz, hogy a súlyos járványhelyzet csillapodjon, az őszi szünidő meghosszabbítása mellett szükséges a többi, hatályban lévő korlátozások betartásának szigorú ellenőrzése.

– Semmi hasznunk se lesz a szünidőből, ha az összejövetelek a kávézókban, vagy házibulikban folytatódnak – figyelmeztetett Tiodorović a Prva Televízió reggeli műsorában. Az orvos rámutatott, hogy a gyerekek elsősorban otthon, a családban kapják el a fertőzést, viszont a járvány az iskolákban gyorsabban terjed.

– A téli szünidő esetleges meghosszabbítását nem fontolgattuk – mondta az orvos. A távoktatás bevezetésére vonatkozó kérdésre pedig úgy válaszolt, azt, hogy a gyerekek hogyan járnak iskolába, az éppen aktuális járványhelyzettől függ.

Tiodorović arról is beszámolt, hogy a stáb ülésén a legnagyobb vita a védettségi igazolványok körül alakult ki, és kiemelte, hogy a válságstáb egészségügyi szakemberei azt szorgalmazzák, hogy a védettségi igazolványokat a nap 24 órájában alkalmazni kellene, és szigorúan ellenőrizni kellene az előírt óvintézkedések betartását.

Döntött a válságstáb: Hosszabb lesz az őszi szünidő

Kisić Tepavčević: Már 20 órától kötelező lesz a védettségi igazolvány

Branislav Tiodorović (Fotó: Tanjug/Dimitrije Nikolić)