Csütörtök estétől ismét teljes munkaidővel dolgozik a Szabadkai Vendéglátók Egyesületéhez tartozó több mint száz vendéglátóipari egység, azzal, hogy a vendégeket arra kérik, szigorúan tartsák tiszteletben a járványügyi rendelkezéseket, különösen 20 óra után, amikor kötelező a védettségi igazolvány.

Az egyesület pénteki ülésén döntött, hogy ma estétől, a válságstáb által előírt rendelkezések teljes körű tiszteletben tartása mellett rendes munkaidővel dolgoznak. A vendéglátók nagy többségének sikerült 20 utánra is elegendő számú alkalmazottat biztosítani, a többiek pedig fokozatosan zárkóznak fel a döntésben foglaltakhoz.

A sajtóhoz eljuttatott közleményükben a vendéglátók arra kérnek minden vendéget, aki 20 óra után is szórakozni szeretne, hogy rendelkezzen érvényes védettségi igazolvánnyal, illetve a következő dokumentumok valamelyikével digitális formában, vagy papíron kinyomtatva:

  • az eUprava által kiadott Digitális zöld tanúsítvány,
  • a második adag oltás felvételét igazoló dokumentum,
  • 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt,
  • 48 óránál nem régebbi antigén teszt,
  • 7 hónapnál nem régebbi igazolás arról, hogy az illető átesett a koronavírus-fertőzésen.

Az erre vonatkozó döntést a vendéglátók kifüggesztik az objektum bejáratánál, jól látható helyre.

Illusztráció (Fotó: N1)