A biztonsági szolgálatok és a rendőrség köreiben gyakori kádercserék Bratislav Gašićot, a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) jelenlegi igazgatóját sem kerülik el, ugyanis a Nova nem hivatalos értesülései szerint nem kizárt, hogy a jövő áprilisi választások után Gašić jelenlegi funkciójával felhagyva, Aleksandar Vučić közeli munkatársa visszatér a szerb kormányba.

„Egyes feltételezések szerint Gašić visszatér a kormányba, ami az ő esetében, habár elveszítené jelenlegi posztját, jutalomnak tekintendő. Nem kizárt, hogy saját minisztériuma lesz. Hogy a régi, vagy valami új, majd kiderül” – mondta a lapnak egy BIA közeli forrás.

Hozzátette, bizonyos, hogy a BIA-ban változtatásokra lesz szükség, különösen a Jovanjica-ügyet követően, mivel kiderült, hogy a biztonsági szolgálat egyes tagjait Predrag Koluvija tulajdonának őrzése miatt tartóztatták le.

Emlékeztetőül, Gašić 2017. óta áll a BIA élén, akkor váltotta posztják Aleksandar Đorđevićet, aki 2013. októberétől látta el ezt a feladatot. Ezt megelőzően, 2014. áprilisától Gašić honvédelmi miniszter volt.

Nem vitás, hogy Gašić Honvédelmi Minisztériumban eltöltött időszakát botrányok jellemezték. A legnagyobb incidens a 2015-ös helikopter-baleset volt, amelyben hét ember, köztük egy kisbaba is meghalt. A beteg csecsemő szállításához Gašić döntése alapján mentőhelikoptert küldtek, amelynek a surčini reptéren kellett leszállnia, annak ellenére, hogy a pilóta kérte, hogy máshol szálljanak le a rossz időjárási körülmények miatt. Ám kérését nem hagyták jóvá, és a leszállás tragédiába torkollott.

Sokakban felkeltette a gyanút, hogy Gašić – aki mint mondta ismét ugyanezt tenné – politikai propaganda céljára akarta felhasználni a csecsemő megmentését, mivel a baleset napján több újság is arról cikkezett, hogy a helikopter biztonságosan leszállt, és hogy azt maga Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter fogadta. Az eset körülményei még ma sem tisztázottak, és gyakorlatilag senki sem lett felelősségre vonva a hét elhunyt életéért.

Mivel azonban ez nem volt elég a Gašić leváltásához, ezért az néhány hónappal később, 2016. februárjában következett be, ugyanis egy trsteniki újságírónak küldött nyilatkozata után eltávolították a védelmi miniszteri posztból. Egy sajtótájékoztatón ugyanis az egyik újságírónő leguggolt, hogy ne legyen útban az eseményt felvételező operatőr kamerája előtt, amire Gašić azt mondta, „szeretem az olyan újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek”.

Mint a Nova megtudta, a BIA élére várhatóan a szerb elnök családjához közeli Bruno Đurant nevezik majd ki, aki karrierje során már számos funkciót látott el, és jelenleg a logisztikai szektorban tevékenykedik.

Bratislav Gašić (Fotó: Wikipédia/Medija centar Beograd)