A magyarországi oltások hatásosságáról eddig nyilvánosságra nem hozott adatokról is beszélt pénteken a 27. Országos Antibiotikum Továbbképző Tanfolyamon tartott egri előadásán Oroszi Beatrix epidemiológus, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának megbízott igazgatója. Oroszi beszámolója azért is hangsúlyos, mert a szakember tagja a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapatnak, ami tanácsokat ad az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) és így a kormánynak is – írja a telex.hu.

Oroszi szerint a védőoltások eredményessége júniustól 80-90 százalékos volt, majd ez az érték csökkenni kezdett. A harmadik oltások azonban ismét növelték a hatásosságot. „Szignifikáns az oltások védőhatása, és a harmadik oltás képes emelni a védettség szintjét” – részletezte az epidemiológus.

Oroszi ezután egy másik grafikon alapján arról beszélt, hogy a két dózis 70-80 százalékkal képes csökkenti egy védettséggel rendelkező halálozási kockázatát, ha azt a nem oltottakhoz viszonyítjuk – így az oltatlanoknak ötszörös a kockázata arra, hogy Covid–19-cel összefüggésben meghaljanak, míg kétszeres, hogy covidosok legyenek.

A szakember kitért arra is, sokan abban a hitben élnek, hogy ha átesnek a betegségen, akkor azzal megfelelő védelmet szerezhetnek, de az adatok nem azt mutatják. Az Oroszi által bemutatott nemzetközi vizsgálatok szerint azoknál, akik 3-6 hónappal korábban átestek a betegségen, és nincsenek beoltva, 5,5-ször nagyobb az esély, hogy Covid–19 miatt kórházba kerüljenek, mint azoknál, akik 2 Pfizer-oltást kaptak. A szakértő hozzátette, hogy a delta variáns megjelenése miatt már nem érdemes bízni a természetes immunitásban.

Az előadás egy másik, szintén érdekes pontja azzal foglalkozott, hogy az oltások mennyiben képesek megakadályozni egy fertőzés továbbadását. Oroszi Beatrix azt mondta, hogy erre egyelőre nincs tudományos evidencia. Ha azonban valaki az oltás ellenére is elkapja a fertőzést, annak szerinte ugyanannyi lesz a víruskópiaszám a torkában és az orrában, mint egy oltatlannak. Különbség viszont így is akad, mert az oltással rendelkezők szervezetében rövidebb ideig vannak jelen a vírusok.

(Fotó: napi.hu)