Egyre közelebb 2022. április 3-a, a rendkívüli parlamenti és a köztársasági elnökválasztás napja. Az ellenzék tagjai közül egyesek már döntöttek: önállóan indulnak a hatalom ellen a szavazáson. Többek között a Dveri és a Zelenović-féle zöld tömörülés is így döntött. A többiek próbálnak megállapodásra jutni és egy közös listán, közös jelölttel indulni minden szinten. Csonka Áronnal, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnökével a tárgyalások jelenlegi állásáról és az anyaországi választásokról, a VMDK álláspontjáról beszélgettünk.

– A háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések és egyezkedések. Az ellenzék arra törekszik, hogy egy egységes listával és egy jelölttel jelenjen meg a belgrádi, a köztársasági elnöki és köztársasági parlamenti választások esetében is. Kisebb-nagyobb problémák jelen vannak, onnan is ered a nyilatkozat, hogy ha valakit zavar valamelyik vezéregyéniség, akkor az hajlandó visszavonulni. Ezekben a beszélgetésekben pedig úgy néz ki, hogy mintegy katalizátorként, nem csak a pártoknak a képviselői, hanem a Szabad Szerbia Parlamentje képviselői is jelen vannak, akik belgrádi értelmiségi körből érkeznek, pártfüggetlen személyiségként vannak jelen és próbálnak irányvonalakat meghatározni, hiszen az ellenzéknek nem csak az lenne a feladata, és célja, hogy leváltsa Vučićot, hanem egy programot, víziót is kínálnia kellene. Vannak ebben már ismert dolog is, például az, hogy a következő kormány párton kívüliekből álljon fel, konkrétan felsorolva, hogy melyek azok a törvények, amelyeken változtatni kellene, hogy két éven belül újabb választásokat lehessen tartani, amelyek teljes mértékben demokratikusak volnának és mindenki a saját programjával tudna azon részt venni. A jelenlegi ellenzéki tömörülés ugyanis nagyban különbözik ideológiákban, ez ellentéteket szül, de van egy közös cél, az pedig, hogy ezt a rendszert le tudjuk bontatni, mondja Csonka, majd hozzáteszi, a programjukban már konkrét gazdasági intézkedések is szerepelnek.

– Rövid idő alatt mindazok a támogatásokat, amelyeket csökkentettek, leginkább a mezőgazdaságban, visszaállítsák, leállítsák az ország eladósítását, az üzemanyagárak és a kiskereskedelmi árak is a helyére billenjenek, és van egy nagy ígéret a nyugdíjasok felé, hogy az összeg, amelyet a szociális szolidaritás miatt, az állam visszafizetné. Jelenleg ez van asztalon, ekörül folynak a tárgyalások. Ebben a pillanatban nem szabad erről többet elárulnom, tette hozzá.

Kérdésünkre, miszerint lát-e reményt arra, hogy záros határidőn belül megállapodás szülessen és legyen az ellenzéknek egy közös államfőjelöltje, mint Magyarországon, Csonka azt mondta, úgy gondolja, hogy ez mindannyiuk érdeke.

– Ha az egyéni kérdések letisztázódnak, akkor ez nagyon gyorsan meg fog történni.

Az anyaországi választások és az ellenzék közös miniszterelnökjelöltje kapcsán Csonka azt mondta, a VMDK-nak testületi álláspontja még nincs.

– A VMDK-nak hivatalos vagy nem hivatalos kommunikációja van magyarországi pártokkal. Szinte mindegyik parlamenti párttal, de azt is szeretném kihangsúlyozni, hogy a VMDK-nek testületi álláspontja ekörül még nincs. Sajnos a VMDK tanácsának az elnöke, Elvegyi Ákos elhunyt, és ez a veszteség kihatással van a működésünkre. Természetesen beszélgettünk erről, de mi egy kicsit óvatosabbak vagyunk ebben a kérdésben. Megértjük, hogy a Magyar Mozgalom már besorakozott valahova, hiszen nekik nincs nagy vesztenivalójuk, a Fidesz-KDNP a Magyar Mozgalommal ugyanis egyáltalán nem kommunikál. Igazából nem tudjuk, hogy a Magyar Mozgalom miért döntött úgy, hogy beáll Márki-Zay Péter mögé, nem tudjuk, milyen ígéretet kaptak, ha kaptak. Ennek van egy olyan veszélye, hogy a VMSZ áthozza  a magyar állapotokat ide és a kampány során az itteni ellenzéket betolja a „Gyurcsány” sapka alá, amivel tulajdonképpen kibújik a Szerb Haladó Párttal való koalícióra lépés elszámoltatása alól. Tudjuk, a VMSZ a Fidesz kiválasztott stratégiai partnere és az összes többi pártot mellékvágányra tette, vagy beolvasztotta, mint ahogy az a Vajdasági Magyarok Demokrata Pártjával történt. Amennyiben kormányváltásra kerül sor, akkor feltételezem, hogy a Magyar Mozgalom abban reménykedik, hogy kedvezőbb pozícióba fogja helyezni a VMSZ-szel szemben. Azonban a napokban tájékozódva az interjúkból, amelyek a Momentum képviselőjével, Cseh Katalinnal készültek, ez számomra nem annyira egyértelmű. Tíz év eltelt azóta, hogy a könnyített állampolgárságnak köszönhetően részt vehetünk a magyar választásokon. Úgy gondolom, hogy ez elegendő idő ahhoz, hogy a magyar politikum is máshogyan kezdjen viszonyulni. Nem elegendő azt mondani, hogy a szerzett jogokat nem fogjuk csorbítani, hanem azt gondoljuk, hogy konkrét javaslatokat és ötleteket várunk, mit is kapnának a vajdasági magyarok mint közösség. Nem arra gondolok, hogy a politikum és annak holdudvara milyen támogatásokban részesülnének, hanem a közösség szintjén mit éreznénk, ha ők kerülnének hatalomra. Konkrétumok kellenek, kevesebb már nem elegendő – véli Csonka.