Radmilo Janković, a niši klinikai központ igazgatóhelyettese vasárnap közölte, hogy Szerbiában jelenleg mintegy 6500 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, de számuk enyhe csökkenést mutat.

– Most ez a szám 6500 körül mozog, de a legutóbbi járványcsúcson 7000 körül volt, de ez is kevesebb, mint a korábbi problematikus helyzetekben, amikor előfordult, hogy egyszerre 11.000 személy volt kórházi ellátáson, vagy márciusban, amikor 8000 – nyilatkozta a Nova Televíziónak Janković.

Az orvos aláhúzta, hogy a kórházban ápoltak közül sokaknál súlyos klinikai tüneteket okozott a megbetegedés, ezért megteltek az intenzív osztályok.

Szavai szerint biztató jel, hogy csökken az új fertőzöttek száma, ami véleménye szerint amiatt van, mert a vírus Szerbiában elérte a biológiai maximumot.

Janković hozzátette, azt még nehéz felmérni, hogy a védettségi igazolvány és az őszi szünidő milyen mértékben befolyásolta a fertőzöttek számának csökkenését, mivel azok bevezetése óta rövid idő telt el.

Radmilo Janković (Fotó: N1)