Az Egészségügyi Minisztérium felszólította a fiatal, 8-as és annál magasabb átlaggal rendelkező orvosokat, hogy szakmai karrierjüket hazájukban, honfitársaik egészségének szentelve kezdjék el, és jelentkezzenek a szerbiai állásajánlatokra. A Szerbiai Klinikai Központ igazgatója, Dr. Milika Ašanin az RTS-nek elmondta, hogy a legkiválóbb fiatal orvosok foglalkoztatási programja Szerbia egészségügyi rendszere számára óriási jelentőséggel bír.

A 8-as feletti átlaggal végzett fiatal orvosok másodszintű egészségügyi intézményekbe, azaz közkórházakba való felvételét november 15-én hirdette meg a minisztérium.

– Hiányzónak számító szakosodásokat kaphatnak majd a fiatalok, a képzést az állam költségére végezhetik majd el – mondja Ašanin az RTS-nek.

Kiemelte, hogy a Szerbiai Klinikai Központban főleg radiológusból, sebészből, patohisztológusból és klinikai biokémikusból van hiány.

– Sokat jelent a fiatal orvosoknak, hogy azonnal munkát és szakosodást is kapnak, így a diplomaszerzés után mihamarabb becsatlakozhatnak az egészségügyi rendszerbe – mondta a Szerbiai Klinikai Központ igazgatója.

Az igazgató a járványhelyzetről szólva kijelentette, hogy a napokban enyhe javulás tapasztalható.

– A fertőző betegségeket kezelő klinikánkon felével csökkent a járóbetegvizsgálatok száma, Batajnicán pedig míg két héttel ezelőtt 810 koronás fekvőbeteg volt, addig ma már ez a szám 660-ra csökkent. Közülük 91 beteg van az intenzív osztályon, és mintegy egyharmaduk van lélegeztetőgépen – mondta Dr. Milika Ašanin, és hozzátette, hogy a Covid-kórházak pácienseinek zöme nem kapott koronavírus elleni védőoltást.

(Fotó: RTS képernyőfotó)