Az októberi infláció 6,6 százalék volt a tavalyi év azonos időszakához képest, így a Szerb Nemzeti Bank (NBS) becslései szerint a jövő év közepére az infláció már a célérték felső határa (3 + 1,5 százalék) felett lesz. A feldolgozatlan élelmiszerek (elsősorban zöldségfélék) árának szokatlan emelkedése,és a kőolaj világpiaci árának váratlan további növekedése az augusztusi központi előrejelzéshez képest erőteljesebben hatott az inflációra – írja a novaekonomija.rs.

„Valóban válságok idők ezek az infláció tekintetében, ez lett az egyik fő téma. Igaz, hogy egyfajta vihar ez, de nem hurrikán. A hajónk nem kapott léket, ez a kapitány pedig a csapatával bebizonyította, hogy képes irányítani ezt a hajót” – jelentette ki Jorgovanka Tabaković.

Az NBS jelentése szerint a teljes infláció az idei év utolsó negyedévében átlagosan 6,5 százalék körül alakul, míg a maginfláció az év végéig 2,6 százalék körül fog mozogni.

A teljes infláció várható növekedését továbbra is a kőolajtermékek, valamint a zöldség-gyümölcs árának a növekedése határozza meg.

Jorgovanka Tabaković, az NBS kormányzója szerint a makrogazdasági fejleményeket nagymértékben befolyásolja a nemzetközi környezet.

“A kereslet meredek emelkedésének, az áruk és szolgáltatások kínálatának korlátaival, és ennek következtében a globálisan növekvő költségnyomás kihívásaival nézünk szembe” – mondta a bankkormányzó.

A nemzetközi gazdasági környezet legnagyobb kihívása az energia, a mezőgazdasági termékek és az élelmiszer-feldolgozás globális piacából eredő megnövekedett költségnyomás. Ezek mellett a globális ellátási zavarok, a logisztikai kapacitáshiány és az egyes nyersanyagok hiánya is hozzájárul a gazdasági krízishelyzethez.

A novemberi központi előrejelzés szerint az NBS arra számít, hogy a jövő év közepére az éves infláció átmenetileg a cél felső határa (3 plusz-mínusz 1,5 százalék) fölé kerül.

Az év közepétől várható lassulás hatására először a határértékekre, majd 2022. végére a céltartomány alsó részére rendeződik vissza az infláció, és 2023-ban várhatóan azon a szinten fog stabilizálódni.

A korábbi inflációs előrejelzésektől való eltérést főképp a kőolajszármazékok és egyéb nyersanyagok árnövekedése eredményezte.