A vietnámi munkások körülményei kapcsán újságírói kérdésre Aleksandar Vučić szerb elnök pénteken Szabadkán azt mondta, minden kínai beruházó ellen ilyen kampány folyt és folyik, aminek nem érti a célját.

“Mit szeretnének elérni, hogy elzavarjuk ezeket a beruházókat? Hogy bezárjuk egész Bánátot?”, tette fel a kérdés Vučić.

A szerb elnök a vietnámi munkások elszállásolásának körülményi kapcsán azt mondta, hogy a felügyelőség kiment a helyszínre, és amennyiben megállapítja, hogy rosszak a feltételek, elrendeli, hogy a munkaadó javítson azokon. Hozzátette azt is, hogy mindent megtesznek a munkásokért, de nem fogják elzavarni a beruházót, aki hatezer helyinek ad munkát.

Vučić a hírek kapcsán azt mondta, nem csak médiahajsza ez, hanem politikai kampány is, majd kérdőre vonta a Pink újságíróját, aki a kérdést feltette, miszerint valóban a vietnámi munkásokért aggódik-e, ő, akinek a televíziója a beteg gyerekeknek gyűjtött pénzből a Big Brother stúdióját építette fel.

Aleksandar Vučić (Beta)