A járványhelyzet Szerbiában továbbra is rendkívüli, az új fertőzöttek száma napi szinten 3000 felett van, és a kórházak számos, súlyos állapotban levő pácienst kezelnek nap mint nap.

Predrag Kon epidemiológus, a válságtörzs tagja a Danasnak elmondta, hogy a kórházakból pillanatnyilag több embert küldenek haza, mint ahányat felvesznek, így a helyzet “még mindig rendkívüli, de nem katasztrofális”.

“Ezzel, hogy visszatérünk a jelenléti oktatásra, ismét a fertőzöttek számának növekedésére számíthatunk” – mutatott rá Kon, aki attól tart, hogy az ünnepek közeledtével a nagy összejövetelek miatt újabb hullám jöhet létre.

“Ki kell használnunk ezt a szusszanásnyi időt, amíg a kórházak fellélegeznek, és minél többünknek fel kell vennie a védőoltást” – mondta az epidemiológus.

Arra a kérdésre, hogy mi várható a válságtörzs következő ülésén, a szakember elmondta, hogy az ünnepek közeledtével igen nehéz a dolguk, hiszen kényes téma megvitatása áll előttük.

“Úgy véljük, a 24 órás védettségi igazolvány lenne a megfelelő, ezzel a válságstáb teljes egészségügyi szakemberekből álló része egyetért. Nyilvánvalóan ez így szigorúan hangzik, viszont a covid igazolványt be kell vezetnünk mindenhol, ahol fennáll a fertőzés lehetősége, azért, hogy minimálisra csökkentsük a kockázatot” – mondta Kon, hangsúlyozva, hogy azok, akik megkapták a harmadik dózist, lényegében teljes mértékben minimalizálták a megbetegedés kockázatát.

Predrag Kon (N1)