A Szabadság és Igazság Pártja (SSP), a Néppárt (NS), és a Demokrata Párt (DS) közötti, a következő választásokon való közös részvételről folytatott tárgyalásokon egyetlen dolog nem volt vitás, mégpedig, hogy az SSP alelnöke, Marinika Tepić legyen a közös ellenzéki lista vezetője. A Nova.rs szerint a Néppárt alelnöke, Miroslav Aleksić lenne a második a listán.

Az ellenzéki tömb hónapok óta tartó tárgyalásain még nem sikerült megegyezni a közös elnökjelölt, és a belgrádi választások esetében a párton kívüli jelölt kilétéről.

A Nova szerint egy pillanatra sem fért kétség ahhoz, hogy ki fog a közös lista élén állni.

– A Szabadság és Igazság Pártjában az alelnököt, Marinika Tepićet képzelték el erre a posztra, és ezzel kapcsolatban nem volt nézeteltérés. Ő lesz a listavezető a parlamenti választásokon, és egyben a közös listán is első helyen áll majd – állítja a Nova beszélgetőpartnere.

Azt, hogy valóban Tepić és Aleksić lesznek a lista első és második helyein, egyelőre egyikük sem erősítette meg.

– Még folynak a tárgyalások pártunk és partnereink között, ezért egyelőre nem szeretnék részleteket közölni. Megértem, hogy sokakat érdekel ez a téma, de türelmet kérek. A végső megállapodást a hét végére kell megkötni, ekkorra mindenki minden részlettel tisztában lesz – mondta Marinika Tepić.

A Nova beszélgetőpartnerei szerint az, hogy Tepić és Aleksić lettek kiválasztva, nem meglepő, hiszen a két politikus hasonló módon szólítja meg a nyilvánosságot.

Tepić az elmúlt évben több botrányt is felfedett, többek között a Telekom és Igor Žeželj cégének kapcsolatára is fényt derített, valamint a kormányfő testvérének, Igor Brnabić cégének állami megbízásairól is tudomást szerzett, nem utolsó sorban pedig azt is a nyilvánosság elé tárta, hogy Dragan Marković Palma nőket és kiskorú lányokat futtatott Jagodinán.

Aleksić leggyakrabban a Jovanjica-ügyről, valamint az SNS-hez kötődő Millennium Team vállalattal kapcsolatos machinációkról és állami megbízásokról beszélt.

Bár Tepić nem az SSP vezetője, Dragan Popović, a Gyakorlati Politikai Központ igazgatója szerint logikus a döntés, hogy ő legyen a listavezető. Mint mondja, Tepić nem csak az SSP, de az ellenzék legerősebb ütőkártyája is.

– Az a döntés, hogy Marinika Tepić legyen a listavezető, jó, logikus, és ezért elvárható is. Éppen ezért nem csodálkozom azon, hogy az ellenzéki tömb tárgyalásain erről nem esett szó – mondja Popović, majd hozzáteszi, hogy Tepić határozottan az egész ellenzék vezéreként állította be magát.

Popović úgy véli, hogy jó, hogy a listavezető politikus, és nem pedig párton kívüli személy.

– Jó, hogy a politika visszatér a politikusokhoz. Fontosnak tartom, hogy a politikusok az őket megillető helyen legyenek. Ez természetesen nem zárja ki más, nem politikai személyiségek szerepvállalását, de fontos, hogy erős politikusok vezessék a listát – mondja a Gyakorlati Politikai Központ igazgatója.

Miroslav Aleksić és Marinika Tepić (Fotó: Nova.rs)