A boszniai szövetségi intézményrendszernek működnie kell, senkinek nincs joga gátolni az intézmények munkáját, és ha nem kezdődik meg hamarosan a munka, Bosznia-Hercegovina jelentős mennyiségű uniós támogatástól eshet el – közölte az MTI tudósítása szerint Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos szerdán Szarajevóban.

Az uniós biztos találkozott a háromtagú államelnökséggel, valamint a vezető pártok elnökeivel is, hogy a boszniai állami intézmények munkájának újraindításáról tárgyaljon.

Az államelnökség által kiadott közlemény szerint a társelnökök arról biztosították Várhelyi Olivért, Bosznia-Hercegovina készen áll arra, hogy néhány elvárt reformot megvalósítson, amelyek biztosítanák, hogy uniós tagjelölti státust szerezzen az ország akár még ebben az évben. A reformok megvalósítása azonban várat magára, mert az intézményrendszer működésképtelenné vált, amikor a boszniai szerbek bejelentették, hogy bojkottálják a munkát.

Várhelyi Olivér arról biztosította a boszniai vezetőket, hogy országuk előtt nyitva áll az európai jövő, ehhez azonban arra van szükség, hogy a politikusok elkezdjenek együttműködni, és megoldják a fennálló problémákat.

Az uniós bővítési biztos szerint egész Bosznia-Hercegovinára nézve rossz hatása lenne annak, ha a boszniai szerbek valóban kivonulnának a szövetségi intézményekből, mint ahogyan azt Milorad Dodik, a háromtagú államelnökség szerb tagja többször is bejelentette.

– Az EU készen áll arra, hogy segítsen megoldást találni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen egy ilyen forgatókönyv – tette hozzá.

Az utóbbi hetekben Milorad Dodik ismét többször beszélt a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság esetleges önállósulásáról, és Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője is az ország széteséséről való félelméről írt az ENSZ Biztonsági Tanácsának készített jelentésében. Milorad Dodik arról is beszélt, hogy a boszniai szerbek kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, valamint a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből is.

Az ország bosnyák és horvát vezetői a szerb politikus kijelentéseire korábban úgy reagáltak: bármilyen elszakadási terv azonnali választ vonna maga után, és ha a nemzetközi közösség nem lépne közbe, akkor a szövetségi erők akadályoznák meg a boszniai Szerb Köztársaság elszakadását.

Várhelyi Olivér (Fotó: Wikipédia)