Szerbiában a 12 és 17 közötti gyerekek közül csütörtökig 13.500-an kapták meg a koronavírus elleni védőoltást, ami ennek a korosztálynak mindössze a 3,27 százaléka, közölte Zoran Bekić, a belgrádi Savski venac egészségház igazgatója és hozzátette, a nyájimmunitás tekintetében ez rendkívül alacsony szám, ugyanis ennek a csoportnak az átoltottsága kulcsfontosságú a járvány elleni küzdelem szempontjából.

Bekić azt mondta, hogy a gyermekek nagy járványügyi problémát jelentenek, hozzátéve, hogy náluk azért általában enyhébb tüneteket okoz a vírus, de az utóbbi időben találkoztak esetekkel, amikor a betegség súlyos lefolyású volt, sőt nem egyszer halállal végződött, ugyanakkor ők a fertőzés hordozói.

– Csütörtökig a 12 és 17 év közötti korosztályba tartozó mintegy 414.000 gyermek mindössze 3,27 százaléka kapta meg a védőoltást, azaz 13.500-an – ismertette az orvos.

Hozzátette, legnagyobb arányban a városiak, mindenekelőtt a fővárosi gyermekek kapták meg az oltást.

Az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása, miszerint a Pfizer vakcinája az 5 és 11 év közötti gyermekeknek is beadható, Bekić szerint nagyon jó hír, szerinte ez biztos segítséget jelent a járvány elleni küzdelemhez.

Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban és Kínában már ezt a korosztályt is oltják, Szerbiában azonban még nem.

– Ez csak ajánlás, és elengedhetetlen, hogy hazánkban lefolytassuk a törvényes eljárásokat, mégpedig azt, hogy a hazai gyógyszerügynökség is jóváhagyja, majd az immunizációs bizottság javasolja és a válságstáb is hozzon erre vonatkozó döntést. Csak ezután kezdhetjük el ezt alkalmazni – mutatott rá Bekić.