Az Eko straža (Ökológiai őrség) szervezet hívására vonultak utcára az emberek vasárnap Belgrádban, A biztonságos levegőért nevet viselő megmozduláson. A tüntetők azt követelték az államtól, hogy változtassa meg a hozzáállását a környezetvédelem terén, és kérje számon a környezetet leginkább szennyező vállalatokon, miért nem tartják magukat a törvényekhez, írja az N1.

Ez a harmadik ilyen megmozdulás, a legutóbbit szeptemberben szervezték, azok is többezer ember vett részt Szerbia számos városából.

A tüntetés útvonalán lezárták a forgalmat, a megmozduláson elhangzott felszólalások után a tömeg a Batut közegészségügyi intézet felé vette az irányt, ahol egy dobozt helyeztek el, amelybe az orvosok beletehetik az okleveleiket, amiből újrahasznosított vécépapírt lehetne készíteni, mert másra nem jók a diplomák, üzenik a tiltakozók.

A tömegben látható transzparenseken olyan mondatok szerepelnek, mint az „Óvatosan vegyetek levegőt”, „A levegő veszélyes”, „Palánka fuldoklik, megfojtatok bennünket”.

Az egybegyűltek azt követelik leghangosabban, hogy a szerb kormány állítsa vissza a légszennyezési indexet az előző értekre – az 55 helyett legyen újra 44 mikrogramm köbméterenként a PM-részecskék az egészségre még nem káros légszennyezettségi mutató szerinti értéke.

Belgrádban vasárnap 18 órától egy újabb tüntetést szerveznek, Stop a hatalmi erőszaknak névvel. Ezt a Ne davimo Beograd (Ne fojtogassuk Belgrádot) civil szervezet szervezi a szombati tiltakozásokon történt erőszakos incidensek miatt.

(Fotó: N1)