Még mindig nem tudni mikor ül össze a Köztársasági Válságstáb, a Telegraf értesülései szerint viszont a stáb egészségügyi szakemberei az ülés azonnali összehívását szorgalmazzák a koronavírus újabb variánsa, az omikron miatt. Miután már Ausztriában is azonosították az új variánst, Aleksandar Vučić államfő hétfőn azt mondta, csak idő kérdésre, hogy mikor jelenik meg nálunk.

Vučić azt mondta, épp, hogy sikerült csitítani a járványt, javulnak az adatok, „már csak ez az omikron hiányzott”, fogalmazott az elnök.

Telegraf.rs értesülései szerint az omicron múlt heti megjelenése után a stáb egészségügyi szakemberei az ülés sürgős összehívását kérték, a napirenden pedig az új variáns szerepelne, illetve a téli szünet, amely az egészségügy szerint december 20-án kell, hogy kezdődjön.

A Köztársasági Válságstáb legutóbb november 4-én ült össze, akkor az a döntés született, hogy a védettségi igazolványok a vendéglátóipari egységekben már 20 órától kötelezőek.

Illusztráció (Pixabay)