Bécsben egy „vásárló” és egy „eladó” közötti vita letartóztatással, illetve bűnvádi feljelentéssel zárult.

Egy szerb férfi hamis vakcina-igazolásokat adott el egy török állampolgárnak, de az adásvételt súlyos veszekedés követte és a török férfi egy baseball-ütővel a kezében üldözte Bécs utcáin a szerb férfit.

A menekülő férfi egy rendőrállomáson kért segítséget, ahol arra is fény derült, hogy mi volt az erőszak hátterében. A rendőrségi közlemény szerint a 26 éves férfi azért kért segítséget, mert egy személy baseball-ütővel üldözte.

Nem sokkal később az őrsre a 44 éves török férfi is besétált.

A rendőrök mindkettejüket kihallgatták, a török férfi pedig azt mondta, hogy néhány nappal ezelőtt hat hamis vakcina-igazolványt vásárolt 1000 euróért. A dokumentumokon azonban nem volt QR kód, amiért a szerb férfi további összegeket kért.

Mivel a török férfi becsapva érezte magát, szerette volna visszaszerezni pénzét és ez vezetett a veszekedéshez, aminek üldözés lett a vége.

A hamis vakcina-igazolást a rendőrök megtalálták a török férfinál, aki azonban tagadta, hogy baseball-ütővel fenyegette volna a szerb férfit.

A rendőrállomástól nem messze azonban egy szemetesben végül megtalálták a szóban forgó ütőt.

A török férfit fenyegetés miatt vették őrizetbe, a szerb férfi ellen pedig – aki tagadta, hogy bármi köze lenne a hamis oltási papírokhoz – bűnvádi feljelentést tettek, majd szabadon engedték.