Azon állításával, hogy a Rio Tintót nem Aleksandar Vučić , hanem még az előző rezsim hozta be az országba, a szerb elnöknek az a célja, hogy a tiltakozásokat a volt hatalom ellen fordítsa, egyúttal a saját hatalmára nehezedő nyomást is megpróbálja oldani, nyilatkozta a Danasnak Boris Tadić egykori szerb elnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke.

A tiltakozásokat így a párton és politikán kívüliek ellen fordítaná, ez viszont már évek óta Vučićnak kedvez, értékelte Boris Tadić, akit Vučić sajtótájékoztatóján az egyik fő felelősnek nevezett meg, amiért a Rio Tinto Szerbiába jött.

Vučić: Még az előző hatalom engedélyezte a lítiumbányászatot a Rio Tintónak

– A környezetvédelem annál sokkal fontosabb téma, minthogy azt politikai manipulációkra és populizmusra használják – figyelmeztetett Tadić.

A politikus emlékeztetett, hogy a Rio Tinto akkor érkezett Szerbiába, amikor Vojislav Koštunica volt hatalmon, de az első egyeztetések, még Đinđić idején kezdődtek, de a projektum a Demokrata Párt (DS) uralma idején sem állt le.

Tadić véleménye szerint azonban számukra a profit nem volt fontosabb, mint a környezetvédelem és a polgárok egészsége.

Boris Tadić (Fotó: Archív)