A bejelentett programmal ellentétben csupán az úgynevezett Vikend-telepet, a tópartot, és az épülő aqua-parkot tekintette meg a távolból szerdán Tatjana Matić idegenforgalmi, kereskedelmi és telekommunikációs miniszter Palicson.

A miniszterasszony Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke, aki egyébként a Park Palics Kft. igazgatóbizottságának elnöke is egyben, valamint Stevan Bakić, Szabadka polgármestere és a Park Palics Kft. igazgatónője, Dencs Valéria kíséretében tett sétát az idegenforgalmi központban. A bejelentések arról szóltak, hogy a miniszterasszony hivatalosan is átadja a két elkészült beruházást, amelyet a minisztérium is támogatott: az egyik a Hegedűs József utcában lévő 61 parkolóhely, a másik pedig a Kalandpark, amelyet végül a Palicsi Állatkertben állítottak fel. Ezek a látogatás kapcsán átadásra is kerültek, de a miniszterasszony végül nem tekintette meg azokat.

A tó állapotáról nem esett szó a találkozón

 

A látogatás jó apropó volt a személyes ismerkedésre és találkozásra, fogalmazott Pásztor István, aki ismertette a miniszterrel azokat a problémákat, amelyeket a legrövidebb időn belül meg szeretnének oldani Palicson. Az egyik a mindenki által csak Vikend-telepnek nevezett terület, ahol összesen 380 épület található. Sok azok közül magántulajdonban van, mások pedig csődbe ment állami vállalatoké voltak. A terület rendezetlen, tele van szeméttel, több ház le is égett az elmúlt években.

A Vikend-telep egy részlete

— Közös meggyőződésünk, hogy Palics turisztikai potenciálja jelentős, nem csak nekünk, hanem egész Szerbia számára. Egy többéves tervet kell meghoznunk a Vikend-telepre vonatkozóan, amely területet rendezni kell. Ez nem csak pénzkérdés, meg kell azt oldani, mondta Pásztor.

Az aqua-park kapcsán Pásztor elmondta, hogy a szeptemberben elvégzett számítások szerint 504 millió dinár hiányzik még az építkezés befejezéséhez.

Az aqua-park befejezését tavasszal Dencs Valéria az idei év végéig ígérte

— A dátum fontos, mert folyamatosan változnak az építőanyagárak, és általában az árak az építőiparban. Lehetőség nyílik egy szerződéskiegészítésre, tehát a jelenlegi kivitelező folytathatná a munkát. Amennyiben a jövő év elején folytatódhatna az építkezés, három-négy hónap alatt be lehetne azt fejezni, és május elsejére megnyithatná a kapuit, mondta Pásztor.

Dencs Valéria, a Park Palics Kft. igazgatója a projektek kapcsán elmondta, hogy a minisztérium támogatásának köszönhetően két nyilvános toalettet sikerült felújítaniuk, ezt a jövő évben is folytatják.

— Sikerült befejeznünk a kaland-park megépítését, ezt ezen a napon hivatalosan is átadjuk használatra. A hatvanegy parkolóhely kapcsán kiemelném, hogy minden ötödik parkolóhelynél fát is ültettünk, ebben a Palics-Ludas Közvállalat volt a segítségünkre – mondta Dencs Valéria.

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere kiemelte, hogy a parkolókra 10 millió dinár támogatást kaptak a minisztériumtól, a kaland-park kiépítésére 12 milliót, az áthelyezéshez pedig a város járult hozzá további 2 millióval. Bakić is kiemelte a Vikend-telep rendezetlenségét, majd hozzátette, a miniszterasszony nyitott arra, hogy segítséget nyújtson, hogy ezt a problémát megoldják.

Tatjana Matić miniszterasszony a zárt ajtós megbeszélést követően azt mondta, tisztában van vele, hogy egy ilyen elsőosztályú turisztikai desztináció, mint Palics sokkal több támogatást érdemel, mint a 22 millió dinár, amit tavaly biztosított a minisztérium. Ígéretet tett arra, hogy megtesz mindent, hogy a legfontosabb beruházásra, az aqua-park befejezésére a következő évi költségvetésből eszközöket biztosítsanak, és a következő idényre az már készen várja a turistákat.

Matić hozzátette, novemberrel bezárólag 2,5 millió turista volt Szerbiában, főként hazaiak, de a külföldi látogatók száma is nőtt, amikor a járványhelyzet kedvező volt. Ami az itt eltöltött éjszakák számát illeti, az meghaladta a 10 milliót, ami nem számít csökkenésnek, így Szerbia jó eredményekkel zárja az évet.

Pásztor, Matić és Bakić a palicsi Vikend-telepen (Tómó Margaréta)