Branislav Nedimović mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter szerdán bejelentette: a következő két hétben három mezőgazdasági támogatási pályázatot ír ki a minisztérium.

A Pink televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az első pályázat mezőgépek vásárlására vonatkozik, aminek az árát az állam 50 százalékban támogatja. A második pályázattal az IPARD programon keresztül lehet traktort vásárolni 60 százalékos visszatérítéssel, a harmadik pályázaton pedig az állattenyésztők indulhatnak, akiknek a farmépítését vagy gépvásárlását 50 százalékban támogatja az állam, 40 százalék hitel, 10 százalék önerő.

Nedimović szerint a legnagyobb gondot a műtrágya beszerzése jelenti, ehhez az állam kamatmentes hitelt nyújt a gazdáknak úgy, hogy csak októberben kell majd megkezdeni a törlesztést.

Elmondása szerint az e-agrar bevezetésének köszönhetően a gazdák elektronikus úton is pályázhatnak majd, ami egyrészt gyorsabb lesz, másrészt a pályázóknak nem kell begyűjteniük a dokumentumokat, mert azok szerepelni fognak az adatbázisban.

Az agrárminiszter kihangsúlyozta: Szerbiát nem fenyegeti élelmiszerhiány, mivel az országban búzából kétszer, kukoricából háromszor több terem a szükségesnél.