A Microsoft-alapító Bill Gates abban bízik, hogy a koronavírus-világjárvány keményebb időszaka 2022-ben véget ér– írja a 24.hu.

A Business Insider a GatesNotes című blogon megjelent friss bejegyzést idézve azt írja, az üzletember szerint könnyelmű lenne újabb jóslatot mondania, de úgy gondolja, hogy a válságosabb időszakot jövőre már a hátunk mögött tudhatjuk.

A milliárdos úgy véli, a delta variáns és az átoltottsággal kapcsolatos nehézségek miatt a világjárvány vége elhúzódik ahhoz képest, amit eleinte tippelt. Az omikron-variáns megjelenése ellenére is bizakodó viszont amiatt, hogy a vakcinafejlesztés felgyorsult, a szakemberek gyorsabban ismerik fel az új variánsokat, mint korábban, jobb pozícióban vagyunk, ha módosítani kell az oltásokat.

Ugyan a közösségekben időszakosan felfuthat az esetek száma a jövőben is, de a vakcináknak és gyógyszereknek köszönhetően csökkenni fog a halálesetek száma.

Néhány éven belül reményeim szerint csak akkor kell majd a vírusra gondolni, amikor minden ősszel megkapjuk a koronavírus és az influenza elleni oltásokat

– mondta.

Az omikron-variánsról egyelőre még a tudomány is nagyon keveset tud. A legfrissebb hír, hogy friss laboratóriumi adatok alapján a Pfizer és BioNTech közös oltásának harmadik dózisa hatásos ezen variáns ellen is. A vállalat ugyanakkor továbbra is folytatja a kutatást az omikronra szabott vakcina irányában, ami márciusra készen állhat, ha szükség lesz rá.

Bill Gates (Fotó: Wikipédia)