Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kapta meg 2021-ben az Emberi Jogok Nemzetközi Napján az emberi- és kisebbségi jogokról szóló tartományi elismerést. Az MNT elnöke pénteken Újvidéken vette át a díjat. A Ljudevit Mičatek nevét viselő elismerést azok a személyek kaphatják meg, akik sokat tettek az emberi- és kisebbségi jogokért.

Hajnal Jenő a díjjal kapcsolatban a következőket nyilatkozta a Pannon Televíziónak:

„Ez a díj igazán nem rólam szól, hanem arról a közösségről, amely felnevelt, amely olyanná tett, amilyenné válhattam, és arról a tájról, amely itt nálunk, úgy nevezzük, hogy szülőföldünk. Ez a kettősség az, amely az ember életét úgy befolyásolta, hogy mindig nemcsak önmagáért, hanem másokért is érezte, hogy tennie kell.”

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke az ünnepi beszédében azt mondta, hogy „Vajdaság Autonóm Tartomány és az egész országunk valóban rendkívüli példája az emberi- és kisebbségi jogok tiszteletben tartásának. Az a tény, hogy Vajdaság egyenrangú emberek harmonikus közös életének helye, meggyőzően bizonyítja ezt.”

Pásztor Istvántól, a tartományi parlament elnökétől a Pannon RTV csak egy, de erős mondatot idézett:

„Meggyőződéssel állítom, hogy annak emel példát, hogyan kell az emberi közösséget, és a közösséget általában szolgálni.”

Hajnal Jenő (balról), a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Pásztor István, a tartományi parlament elnöke a Ljudevit Mičatek díj átadásán Újvidéken, 2021. december 10-én (Fotó: Dragan Gojić/Beta)