Predrag Kon epidemiológus szerint javul a járványhelyzet Szerbiában, a fertőzöttek, illetve az intenzív osztályon kezelt betegek száma jelenleg csökkenőben van, de a helyzet ennek ellenére sem mondható kedvezőnek, hiszen a halottak száma továbbra is magas. A szakember szerint kérdéses, hogy a következő hetekben hogyan alakul a járvány tendenciája – írta meg a Blic.

“Az omikronnak idő kell, hogy felüsse a fejét Szerbiában is. Világszerte már 60 országban jegyezték be, ez azt jelenti, hogy hamarosan mindenhol jelen lesz” – mondja Kon. Hozzátette, egyes országok új megelőző intézkedéseket vezetnek be, hogy megakadályozzák a fertőzöttek számának hirtelen növekedését.

“Nálunk jó a helyzet jelenleg, nem volt esetszámugrás az iskolások körében sem. Mindaddig, amíg a fertőzött területekről nem érkeznek tömegesen Szerbiába az emberek, addig nem lesz nagyobb baj” – mondta. Szerinte december végén várható az új vírustörzs szerbiai terjedésének kezdete.

A koronavírus elleni védőoltás negyedik adagjáról szólva Kon kijelenti, hogy még nem tudni, hogy csak az időseknek és veszélyeztetetteknek fogják azt ajánlani, vagy minden állampolgárnak, de a vizsgálatok során ez ki fog derülni. Kiemelte, hogy a járvány leküzdéséhez leginkább a védőoltás járulhat hozzá. Szerinte sokan félnek a tűtől, ők készek akár több gyógyszert is bevenni, csak azért, hogy ne kelljen felvenniük az oltást.

Predarg Kon (Fotó: RTS – printscreen)