Egyesíti a Magyar Szó 2022-ben nyomdájának két üzemrészlegét, továbbá a nyomda első részlegének helyén a kiköltöztetés után iskoláskor előtti intézmény, konferenciaterem, valamint sajtó- és nyomdamúzeum jön létre. Erről számolt be a Magyar Nemzeti Tanács írásos közleményében, miután elektronikus szavazás útján bonyolította le a testület 27. ülését. A 35 tanácstag közül az online szavazáson 34 tanácstag vett részt, és 49 napirendi pontról hozott döntést.

A testület elfogadta a Magyar Szó és a Hét Nap 2022-es évre vonatkozó munka- és pénzügyi tervét.

Jövőre a tervek szerint a Hét Nap népszerűségének a növelését a lap tartalmának és akcióinak a rádió- és tévéműsorokban való népszerűsítésével próbálják majd elérni, illetve időnként kisebb ajándékokkal lepnék meg az olvasókat, valamint a lehetőségek függvényében az élőújságok hagyományát is felújítanák.

A testület ismét Snejder-Sára Ildikót, az újvidéki székhelyű Európa Kollégium eddigi igazgatóját javasolta az intézmény vezetőjének.

A Végrehajtó Bizottság határozatai alapján előzetes jóváhagyásra került: a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet nyolcadik osztályos magyar nyelv és irodalom tankönyve és egyéb taneszköze, valamint a belgrádi Novi Logos Kiadó Kft. második osztályos Digitális világ című, továbbá gimnáziumi második osztályos zenekultúra és történelem tankönyve.

A Magyar Szó székháza Újvidéken (magyarosszefogas.rs)