Két szervezett bűnbanda 16 tagját tartóztatta le a rendőrség Versecen, Pancsován és Belgrádban, az előállítottak között rendőrök is vannak, írja a 021.rs hírportál.

A letartóztatottakat azzal gyanúsítják, hogy legalább 100 illegális migránst csempésztek át a szerb–román államhatáron idén április és szeptember között. A migránsok Afganisztánból, Pakisztánból és Bangladesből érkeztek Szerbiába.

Nem csak szerbiai állampolgárok vannak a rendőrkézre kerültek között, ugyanis a rendőrség közlése szerint az egyik bűnbandát egy 22 éves afgán férfi vezette.

A rendőrségi akcióról készült videón látszik, hogy az akció során öt pisztolyt is lefoglalt a rendőrség, ezekből négy illegálisan tartott fegyver. A pisztolyok mellett 91 darab lőszert, 105 ezer dinár kézpénzt, 24 285 eurót, 23 mobiltelefont, hét személygépkocsit és a gyanú szerint az általuk elkövetett bűncselekmények előkészítéséhez szükséges dokumentációt foglalt le a rendőrség szervezett bűnözés elleni csoportja.

(Fotó: 021.rs / képernyőfotó)