A Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociálisügyi Minisztérium elfogadta a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet javaslatát a nyugdíjasokról való gondoskodás nemzeti tanácsa megalakításának szükségességéről. A tanácsadó testület élén Darija Kisić Tepavčević miniszter asszony áll, munkájában a szakminisztérium és más illetékes intézmények képviselői mellett az országos szinten szervezett nyugdíjas-egyesületek legmagasabb szintű képviselői is részt vesznek: dr. Andreja Savić, a Szerbiai Nyugdíjas Szövetség elnöke, Milan Nenadić, a Vajdasági Nyugdíjas Szövetség elnöke és Miloš Grabundžija, a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet elnöke, valamint Milan Grujić, a Szerbiai Nyugdíjas Szakszervezeti Szövetség elnöke. A tanácsadó testület fő feladata a nyugdíjasok és időskorúak szerzett jogainak védelme és kibővítése. – Takács Magda írása

„A Krisztussal való találkozás elkerülhetetlen”
Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét tartják ilyenkor. A húsvét mellett a kereszténység teológiailag második legnagyobb ünnepe világszerte az öröm, a békesség, a család napja is. – Fehér Rózsa interjúja

Karácsonyfadíszek
Családi házunkban a fotók számítottak a legrégibb tárgyi emlékeknek. Szinte már szakrális jelentőséggel foglalták el az őket megillető időt és helyet. Nem is akármikor kerültek a szemünk elé, és nem is nyúlhatott bárki hozzájuk. Ezt a jelentőséget mindenki tiszteletben tartotta. Csak kivételes alkalmakkor, kellő alázattal nézegethettük. Így emlékszem rájuk még a gyerekkoromból. – Kontra Ferenc vezércikke

Az antibiotikum nem fájdalomcsillapító
A ludasi származású Gajdács Márió a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa. Kutatásai középpontjában az antibiotikum-rezisztencia, más szóval ellenálló-képesség áll, de az egyetemen részt vesz az oktatásban és a tehetséggondozásban is, hiszen ez is a munkaköre része. – Seregély Orsolya interjúja

Jaj, de jó az aprósütemény!
A karácsonyi menü minden házban eltér, így az utána tálalt sütemények is különbözőek. Van, aki ragaszkodik a hagyományoshoz, és ezt maga készíti el, mások a cukrászdából vagy magánszemélytől vásárolják az ünnepi asztalra. Óbecsei, adai és verbászi személyek meséltek a kezdetekről. – Nagy Valentina riportja

Értékmentő kötetek, amelyek közelebb hozzák a közelmúltat
Alapjában véve akár szerencsésnek is mondhatom magam, mert nagyon boldog gyermekkorom volt. Hosszú időn át igazi, gondtalan gyermek lehettem, miközben szüleimnek – ma már tudom – gyakran meg kellett birkózniuk anyagi természetű gondokkal, de ebből én tulajdonképpen semmit sem észleltem. – Káich Katalin jegyzete

Kipróbálás, használat, rászokás
A drogfüggővé válás az esetek 80-90 százalékában a fiatal generációt érinti – nyilatkozta prim. dr. Sági Zoltán neuropszichiáter. A szakorvos elmondta, hogy a drogfüggők kezelése a Szabadkai Közkórház pszichiátriai szolgálatának Metadon ambulanciáján történik. – Giliján Norina interjúja

Kisajátítási törvény, lítiumbányászat – és a vajdasági magyar politika
A tövénymódosítás volt a Szerbia-szerte kibontakozó tüntetések egyik fő oka – amelyek végül arra kényszerítették az állam elnökét, Aleksandar Vučićot és hatalmi apparátusát, hogy újratervezésbe fogjon. Noha ők igyekeznek tagadni ezen ok-okozati összefüggést, a gyanút nehéz lenne eloszlatni. Ez már csak azért is így van, mert – talán a közfelháborodás oltárán is áldozva – maga a Szerb Kormány Korrupcióellenes Tanácsa jelentette be, „hogy a kisajátítási törvény módosításáról szóló törvény számos, Szerbia polgárai szempontjából jogsértő megoldást tartalmaz”, áll a Szabad Magyar Szó hírében. – Vataščin Péter jegyzete

OKTATÁS: „Adjon az Isten szerencsét!” – Beretka Ferenc jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: A jászolról, melyet Assisi Szent Ferenc az Úr születésnapján állíttatott

RABLÓGAZDÁLKODÁS: A megkérdőjelezhetetlen kijelentés a rablógazdálkodás szolgálatában

VENDÉGSÉGBEN Martonoson: Nap mint nap nyíltak az élő adventi naptár ablakai

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A Zenta névadója

KÖZÉLET: Karácsony ünnepétől Ľudovít (Miloš) Mičátekig – Balla Lajos írása

JEGYZET: Szánom-bánom bűnömet – Nagy Nándor kommentárja

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: Darázsfészekbe kellett annak nyúlni… – Szabó Palócz Attila írása

KÉPHISTÓRIÁK: Kapitány, a vakvezető kutya meséje; A történelmi hűség és a mondanivaló konfliktusában

IRODALOM: Márton László – Majdnem kalauz (I.)

VISSZAOLVASÓ: Tücskök, bogarak, bokrok és fák

JEGYZET: „…Csak robotoljon csendben a remény…” – Both Mihály írása

HOROGRA AKADVA: Tripla szél – Huzsvár József jegyzete

SPORT: A futballisták szíve – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Mit olvasson a gyerek?

AZ ORVOS VÁLASZOL: Karácsonyi szív szindróma: amikor szó szerint fáj a szív

ÉLETMÓD: Újévi fogadalmak – sikertelenségre ítélve?

ÖTLETSAROK: Még most sem késő ötletelni!

KONYHA: Ünnepváró finomságok

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrejtvény, sudoku, logikai egypercesek, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

 Áldott és békés karácsonyt kívánunk olvasóinknak!

Borítónkon Mina Delić fotója látható.