Január végén, legkésőbb február elején az egészségügyben dolgozók egyszeri, nyolcvanöt eurónak megfelelő támogatást kapnak. A tízezer dináros támogatásról szóló hírt Aleksandar Vučić jelentette be pénteken este a Prva Televízió vendégeként. Szerbia elnöke ezúttal is megemlítette, hogy a nyugdíjasok februárban vagy márciusban szintén egyszeri, húszezer dináros támogatásban részesülnek majd.

„Az egészségügyi dolgozóknak járó támogatást Ana (Brnabić), Siniša (Mali), én és (Zlatibor) Lončar beszéltük meg” – mondta Vučić, aki hozzátette, hogy a támogatás 120 ezer embert érint, s az egészségügyi nővéreknek ez a segítség különösen jelentős.

„Ez egy szép újévi ajándék” – mondta a szerb elnök, aki arról is beszélt, hogy a fizetések gyorsan emelkednek, legnagyobb mértékben a katonaságban és az egészségügyben.

„A rendőrségnél dolgozókra is figyelnünk kell, róluk sem szabad megfeledkezünk” – tette hozzá Vučić.

Az egészségügyi dolgozók a 2022-es év elején tízezer dináros támogatásban részesülnek (Fotó: biscani.net)