Szinte elképzelhetetlennek tűnik a szilveszter éjszaka tüzijáték nélkül, a szakemberek azonban folyamatosan a pirotechnikai eszközök veszélyeire próbálják felhívni a polgárok, gyermekek és szüleik figyelmét. A múlt héten egy tizennégy éves lány maradt a kézfeje nélkül, miután kezében felrobbant egy erősebb petárda.

Annak érdekében, hogy a szilveszter éjszakát ne a mentőállomáson töltsük, a szakember arra figyelmeztet, be kell látnunk, hogy a pirotechnikai eszközök nem játékok. Volt rá példa, hogy egy fiatalember 40 petárdát tartott a nadrágja zsebében, amelyek felrobbantak. Súlyos égési sérülésekkel került a kórházba, megégett a lába és a nemi szerve is. Dr. Đorđe Kravljanac, a belgrádi Gyermeksebészeti Klinika orvosa elmondta, ez csak egy példa a sok közül, amelyek megtörténtek az elmúlt években.

Dr. Marija Lukač az RTS-nek arról beszélt, hogy az ilyen sérülések súlyos következményekkel járnak, még akkor is, ha sikerül visszaállítani a sérült testrészt. Egy kéz például használható lesz a mindennapokban, de zongorázni már nem fog tudni.

Radmila Vulić Bojović pszichoterapeuta azt mondja, a szülő felelőssége felvilágosítani a gyermeket, aki nem tudja felmérni a veszélyeket ebben a korban. Egy rövid ideig tartó örömérzés miatt egy életen át hordozhatják magukkal a sérülés következményeit.

A petárdázás egyébként sokba is kerülhet. A törvény értelmében ugyanis a közrend megzavarása miatt 50.000-től 100.000 dinárig is terjedhet a pénzbüntetés, amit kiskorú esetében a szülő köteles kifizetni.

Illusztráció (Pixabay)