A szerb állam nyilvános pályázat nélkül kötötte meg a Požega-Duga Poljana autópálya szakasz építésének műszaki dokumentációjáról, és a munkálatok elkészítéséről szóló, vasárnap aláírt szerződést a CRBC kínai céggel – írja az Transparentnost Srbija.

A szervezet hozzáteszi, hogy a hatalom elvárja, hogy a polgárok “higgyenek az államnak” azt illetően, hogy az adott munkáról a legkedvezőbb áron állapodtak meg, mivel az ügylet részleteit nem hozták nyilvánosságra. A Transparentnost Srbija rámutat, hogy a szerződés valójában semmisnek tekinthető, hiszen azt a Szerbiai Utak ügyvezetője, Zoran Drobnjak írta alá, akinek az ügyvezetői megbízatása már hét évvel ezelőtt lejárt. A szerződést Drobnjakon kívül Tomislav Momirović építésügyi miniszter is aláírta, így a szerződés kötelezettségeket teremtett Szerbia számára.

Aleksandar Vučić egy korábbi, Sjenicán tartott találkozón elmondta, hogy az árról majd februárban egyeznek meg a kínai féllel, de az említett szakasz kiépítése minden bizonnyal legalább másfél milliárd euróba kerül majd.

„Amikor az útépítést nyilvános pályázat előzi meg, és amikor az ajánlatok értékelése megkülönböztetéstől mentes feltételek és szempontok szerint történik, az állam dönti el, hogy melyik cég árajánlatát fogadja el, ám ebben az esetben a lehetőség konkurens vállalatok részvétele nélkül oda lett adva a kínai vállalat kezébe” – írja a Transparentnost Srbija.

Érdekes, hogy Ana Brnabić szerb kormányfő korábban úgy nyilatkozott, hogy ilyen megállapodások nélkül Szerbia nem valósíthatna meg jelentős infrastrukturális projekteket.

Szerbia a kínai Exim Banktól eddig 301 millió euró hitelt vett fel a 11-es közlekedési folyosó Obrenovac-Ljig szakaszának megépítésére, 396 millió eurót az autópálya Preljina és Požega közötti szakaszára, és mintegy 880 millió eurót az Újvidék-Szabadka-Kelebia vasút rekonstrukciójára.

A vasút, és a Preljina-Požega szakasz kiépítésére felvett hitelekre vonatkozó türelmi idő öt év, vagyis Szerbia 2024-ben kezdi meg a hitelek törlesztését. A törlesztési idő mindkét hitel esetében 15 év, két, és három százalékos kamat fizetésének kötelezettségével.

A legalább másfél milliárd euróért épülő Požega-Duga Poljana szakasz körülbelül 75 kilométer hosszú lesz, és a Montenegró felé tervezett autópálya részét fogja képezni.

A kínai kivitelező, a CRBC a montenegrói Bar-Boljare autópálya építésének fővállalkozója. Egyes becslések szerint Montenegró több tízmillió euróval magasabb árat fizetett az autópálya megépítéséért, mint az indokolt lett volna. A vállalatot az irreálisan magas költségek mellett környezeti károk okozásával is vádolják, hiszen tavaly a kolašini ügyészség vádat emelt a CRBC ellen a Tara medrének megrongálása miatt.