A Novi Pazar-i Felsőbb Bíróság hét és fél év börtönre ítélte azt a 34 éves férfit, aki három Buprenorphine tabletta eladásáért állítottak bíróság elé, írja a 021.rs hírportál.

Kábítószer illetéktelen előállítása és forgalomba helyezése miatt ítélték el, az ítélethirdetéskor pedig figyelembe vették, hogy a férfi többszörösen visszaeső, több alkalommal elítélték már jogerősen.

A bíróság által figyelembe vett „három ütés” néven ismert elv lényege, hogy a személyt, akit legalább kétszer vagy annál többször ítéltek el egy évnél hosszabb ideig tartó szabadságvesztésre, az aktuális vádak alapján kiróható büntetés több mint felére kell elítélni.

A 34 éves O.P.-t öt alkalommal ítélték el korábbam, lopás, rablás és illegális fegyverviselés miatt, összesen több mint hat évre, a mostan elkövetettekért pedig a törvény szerint 3 és 12 év közötti szabadságvesztés róható ki.

Az ítélet elsőfokon született, ellene fellebbezhet még a védelem és az ügyészség is.

O.P. április 30-án került rendőrkézre, amikor 4500 dinárért adott el egy előre lebeszélt helyszínen három, nyolc milligrammos tablettát.

A Buprenorphine opiát, a kábítószerfüggőségben szenvedő betegek orvosi, szociális és pszichológiai kezelési programjának részeként használják.