Aleksandar Vučić államfő közölte, Szerbiának egymilliárd eurót kell kifizetnie, amennyiben olyan döntés születik, hogy elküldik a Rio Tintót az országból.

A Rio Tinto által szándékozott lítiumbányászat okán szerveződő tüntetésekkel kapcsolatosan a szerb elnök úgy fogalmazott, most azok buzdítják tiltakozásra az embereket, akik ezt a vállalatot az országba hozták és Nagy Britannián keresztül hazánkat el is kötelezték.

– Mindebben semmi sem fair. Ám legyen, én holnap kizavarom a Rio Tintót. De önök hajlandók-e biztosítani azt az egymilliárd eurót, amennyit fizetnünk kellene mindazért, amit aláírtak? Vagy jobb volna más megoldást találni a probléma rendezésére. Fontos, hogy életbe lépett a moratórium, így pillanatnyilat a Rio Tinto semmilyen tevékenységet sem folytathat. Hogy mi lesz a továbbiakban, ezt majd meglátjuk – nyilatkozta az elnök a Novostinak adott interjújában.

Mint ismeretes, a Rio Tinto vezetősége azt hangoztatta, hogy a Jadar projektum átlátható, ennek ellenére nem közölték a lítium és bór kitermeléséhez, illetve bánya beüzemeléséhez szükséges pénz pontos összegét, holott a cég részéről eljuttatott tanulmányból egyértelműen megállapítható, hogy az ezzel kapcsolatos költségvetést már előre kidolgozták.

A cég dokumentumai szerint 2014 és 2020 között a Rio Tinto 209,1 millió amerikai dollárt költött a földtani munkálatokra.

Másrészt, a vezető politikusok Rio Tintóval kapcsolatos gyakori kijelentéseiből mindmáig nem derült ki, hogy Szerbia egészen pontosan miféle kötelezettségeket vállalt, és az sem, mekkora lenne a kifizetendő kártérítés összege a szerződés felbontása esetén.

Aleksandar Vučić (Fotó: N1)