Részletesen elmagyarázta Instagram profilján Siniša Mali pénzügyminiszter, ki és hogyan jogosult az állam százeurós támogatására.

A koronavírus járvány okozta nehézségek miatt, az állam folyamatosan támogatja az állampolgárait, írja Mali. A 16 és 29  év közötti fiatalok, akiknek lakhelye Szerbiában van és van érvényes személyi igazolványuk, jogosultak, hogy megkapják az egyszeri, százeurós támogatást. Ennek a támogatásnak a dinár ellenértéke a mai napon 11.758,56 dinár.

Tekintettel arra, hogy a törvény, amely lehetővé teszi ennek a támogatásnak a kifizetését, csütörtökön, vagyis január 13-án lép életbe, ezt a dátumot veszik majd figyelembe a támogatások kifizetésénél.

Vagyis, mindazok az állampolgárok, akik a mai nappal (január 13.) bezárólag, beleértve a mai napot is, 16 évesek lettek, jogosultak a támogatásra. Azok viszont, akik pénteken (január 14.) töltik a tizenhatot, már hiába adják át a kérvényt.

Mindazok, akik január 14-én vagy azt követően lesznek harmincévesek, jogosultak a támogatásra. Azok viszont, akik január 13-án vagy korábban betöltötték a 30-at, nem jogosultak a támogatásra.

A százeurós segélyre január 15-e és 30-a között lehet jelentkezni az idp.trezor.gov.rs. címen. A jelentkezésnél a személyi számot és a személyi igazolvány számát kell megadni, valamint bankot kell kiválasztani, ahol számlát nyitott az érintett. Amennyiben nincs számlaszáma, akkor is választania kell egy bankot, az állam abban az intézményben automatikusan nyit majd neki egy számlát, amelyen felveheti a pénzösszeget. A támogatást február elsején már utalja is az állam.