Vádat emeltek a szerb Ljubiša N. ellen Németországban, mert két fiatalembert rabszolgaként tartott fogva Stendalban lévő lakásában. A megígért munka helyett takarításra és rablásra kényszerítette őket.

A vádirat szerint a szerb férfi egy közvetítőn keresztül kereste fel a két fiatalt, majd építkezéseken takarításért nettó 1500 eurós havi bért kínált nekik, továbbá lakhatást is ígért.

A férfi 2019 júniusában Berlinben a vasútállomáson vette fel a két fiatal, szintén szerb állampolgárt, a megígért munka és lakás helyett viszont saját lakásába vitte őket, majd heteken át fogva tartotta őket.

“Egy barakkban aludtak és naponta két alkalommal ki kellett takarítaniuk a házat. Elvette tőlük mobiltelefonjaikat, útlevelüket és nem hagyhatták el a házat”, mondta az ügyész, majd hozzátette, hogy a vádlott fenyegette és bántalmazta a két fiatal férfit. Kihasználta helyzetüket, hogy egy idegen országban vannak, lehetőségek nélkül.

Az egyik férfi, miután szabadult a fogságból, visszajött Szerbiába, másikuk viszont több alkalommal is rabolt, több német városban is, 2020 februárjában, így összesen 15 000 euró haszonra tett szert. Az rbb24.de portál részleteket közölt arról, mit vallott a rabló az életkörülményeiről, és azt írják, többen is szívesen tanúskodnak  Ljubiša N. ellen és az előttünk álló hetekben meghallgatják őket.

A vádlott egyébként már előzetes letartóztatásban van más bűncselekmények miatt. Ügyédje úgy véli, hogy Ljubiša nem tudta egyedül megszervezni mindezt.

Ljubiša N.-t egyébként 26 alkalommal állította meg a rendőrség, amikor luxusautókat vezetett engedély nélkül, további 14 alkalommal másokat állítottak meg az ő autóiban.

A vádlott jelenleg börtönbüntetését tölti rablások és dokumentumhamisítások miatt. Emberkereskedelem miatt áprilisban további tíz év börtönbüntetést kaphat.