Szabadka Polgári Mozgalma is arra buzdítja a választópolgárokat, hogy vasárnap menjenek el szavazni, de nemmel szavazzanak az alkotmánymódosítással kapcsolatos referendumon.

A szabadkai képviselő-testület egyetlen ellenzéki frakciójának közleményét az alábbiakban, teljes terjedelmében, változtatások nélkül közöljük:

„Vasárnap, január 16-án népszavazás lesz, amelynek témája Szerbia alkotmányának módosítása. Az ország legalapvetőbb jogszabályáról való véleménynyilvánításra a polgárok tájékoztatásának hiánya a jellemző. A polgárok többsége még alapvető információkkal sem rendelkezik arról, milyen változásokat jelentenek ezek a módosítások a mindennapi életben, mi is azok lényege, értelme. A bejelentések, miszerint a beharangozott változások biztosítani fogják a bíróságok függetlenségét és az igazságügy politikától való függetlenedését jól hangzanak és kívánatosak lennének. Ám, reálisan nézve, a jelenlegi szerbiai társadalmi és politikai körülmények között ezek teljességgel megvalósíthatatlanok.

Szabadka Polgári Mozgalmának álláspontja szerint a Szerbiában jelenleg uralkodó autokratikus politikai jogrend még a legminimálisabb feltételeit sem biztosítja annak, hogy a javasolt módosítások a gyakorlatban is megállják a helyüket. Ebből kiindulva arra szólítjuk fel polgártársainkat, hogy vasárnap járuljanak az urnák elé és szavazzanak a javasolt módosítások ellen a NEM lehetőség bekarikázásával a szavazólapon.

Ez egy rövid és érthető válasz a hatalom felé, hogy a polgárok immár semmit sem hisznek el nekik.” – olvasható az SZPM sajtóközleményében.

Illusztráció (Fotó: Edmond Dantès/Pexels)