Az új fertőzöttek száma kedden (január 18-án) minden eddigi rekordot megdönt majd – közölte Ana Brnabić a Prva Televízió reggeli műsorában. Szerbia miniszterelnöke hozzátette, hogy a vendégszereplése előtt a nyolcórási adatokat közölték vele, ám már ezek a számok alapján tudni lehet, hogy megdől majd a huszonnégy óra alatt nyilvántartásba vett új fertőzöttek száma.

Szerbiában eddig a legtöbb fertőzött egy nap alatt január 11-én volt, amikor az Egészségügyi Minisztérium erre a célra létrehozott oldala, a covid19.rs közölte, hogy huszonnégy óra alatt 13 693 személynek a tesztje lett pozitív.

Szerbiában a vírus megjelenése óta 7 663 963 tesztet végeztek el, és 1 449 192 pozitív esetet vettek nyilvántartásba. A koronavírus megjelenése óta 13 098 személy hunyt el a betegség szövődményeinek következtében. Hétfőn 12 797 új fertőzöttet azonosítottak, s 27 személy vesztette életét. Az országban jelenleg 2478 polgárt kezelnek kórházban, s közülük 102-en vannak gépi lélegeztetésen.