Szerbiában mintegy 2000 háztartás kapott új nyílászárókat az államilag támogatott energiahatékonysági pályázatok révén. Február végéig további 4000 házban és lakásban kell kicserélni az ablakokat, ajtókat – mondta Zoran Lakićević energiaügyi államtitkár a Tanjugnak. Hozzátette, hogy a pályázás az idén is folytatódik, a 2022-es év során két lakossági felhívást terveznek hirdetni a nyílászárók cseréjére, és napelemek telepítésére. Az idei első kör februárban lesz, és az államtitkár szerint idén ötször több forrást biztosít a minisztérium a projektek megvalósítására.

“2021-ben 67 önkormányzat pályázott, és 6000 háztartás nyert támogatást, a tervek szerint idén pedig megsokszorozzuk a támogatások számát, hogy az energiafelhasználást minimálisra csökkenthessük, ezzel a rezsiköltségek és a környezetszennyezés is csökkennének” – mondta Lakićević, és felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatási intézkedések nem csak a szerbiai, de az uniós irányelvekkel is összhangban vannak. Elmondása szerint az Energiahatékonysági Törvény révén megalakult az Energiahatékonysági Igazgatóság, amelynek alapvető feladata a támogatások költségvetésből való biztosítása, valamint az ilyen projekteket támogató nemzetközi pénzintézetek további forrásainak bevonása.

Napelemek hitelre

Az államtitkár emlékeztet, hogy a tavalyi év végén a napelemek beépítésének támogatását is meghirdették. Napelemek beszerzésére 37 önkormányzattal kötöttek eddig szerződést, ám azokat még sehol sem szerelték fel. Lakićević szerint egy átlagos háztartásnak 3000 euróba kerülne a napkollektorok felszerelése, vagyis 1500 euró az önrész, amely – mint mondta – nem kevés, a fennmaradó 50 százalékot pedig az önkormányzat és az állam fizeti. Hozzátette, hogy a minisztérium hitelfelvételi lehetőséget szeretne biztosítani a polgároknak az önrész kifizetéséhez.

“Folyamatban van a Világbank hitelének biztosítása, amellyel kipótoljuk a támogatásokhoz szükséges összegeket. Idén tízszer több házat újítunk fel, mint tavaly” – mondta Lakićević. Úgy értékelte, a tárca a kormánnyal együttműködve sokat tett az energetikai rehabilitációért, de ez még mindig nem elegendő.

Elmondta, hogy a házak és lakások energiahatékonysági intézkedéseibe a következő öt évben évente 700 millió eurót kellene befektetni ahhoz, hogy ezzel elérjük a szükséges energiamegtakarítási szintet Szerbiában.

A nyílászárók cseréjéhez két alapvető feltétel van, az, hogy az a lakás, ház, amelyben a nyílászárókat cserélik, a jelentkező tulajdonában legyen, a másik pedig, hogy abban lakjon valaki. A pályázáshoz a beépítendő nyílászárókról előszámlát kell kérni a kivitelezőtől, majd azt csatolni kell a pályázati dokumentációhoz.

Tavaly hatezer háztartáson cseréltek nyílászárókat (Pixabay)