A Szerbiai Környezetvédelmi Szervezetek Szövetsége (SEOS) közölte, mindaddig útblokádokat szerveznek, amíg a szerb kormány nem helyezi hatályon kívül a Jadar projektet és nem bontja fel a Rio Tintóval és más olyan cégekkel között szerződéseket, amelyek lítium- és bórbányászással foglalkoznak, írja a Beta hírügynökség.

A SEOS közleményében kifejtik, nem fogadnak el semmilyen moratóriumot, se egy, se húsz évre vonatkozót, valamint arra emlékeztetnek, hogy december 16-án adtát át a kormánynak a Jadar projekt felfüggesztésére vonatkozó követelésüket, de azóta sem kaptak választ.

Az ernyőszervezet képviselői úgy érzik, a kormány a csütörtöki tüntetéssel marginalizálni akarja majd az eddigieket, ezeken elhangzik majd a húsz évig tartó moratúrium ötlete is, a kormány viszont csak egy évbe egyezik majd bele. Ez jól látható abból is, hogy a Rio Sava kiadott egy közleményt, amelyben bejelenti, a bánya nem a tervezett évben kezdi meg a munkáját, hanem 2026 helyett 2027-ben.

(Fotó: 021.rs)