Az Újvidéki Színház január 27-én ünnepli 48. születésnapját. Ebből az alkalomból a zentai és a szabadkai színházak vendégszerepelnek, fellépéseik szinte hagyományosak a születésnapi héten, és az Újvidéki Színház társulatával együtt ünnepélyesebbé teszik az eseményt, olvastató az intézmény sajtóközleményében.

Az ünneplés január 24-én kezdődik a Tündér Míra című produkcióval , amelyet a legkisebbeknek szántak. A darabot Hedry Mária szövege szerint az Újvidéki Színház társulatának tagja, Krizsán Szilvia rendezte, és a Zentai Magyar Kamaraszínház adja elő.

Ezt követően január 25-én Barácius Zoltán Értelemmel, érzelemmel című könyvének bemutatójára kerül sor, egy nappal később pedig a Szabadkai Népszínház Három nővér című előadása lesz műsoron, Sebestyén Aba rendezésében.

A születésnapon, január 27-én tekintheti meg a közönség Az idióta című darab első ismétlését, amelyet Andrej Cvetanovszki macedóniai rendező állított színpadra.

Jelenet Az idióta című előzdásból

Szombaton a Kosztolányi Dezső Színház Szabadkai szecesszió című vendégjátéka zárja a születésnapi hetet, Zlatko Paković rendezésében.

Jegyek a www.uvszinhaz.com weboldalon foglalhatók, illetve a 021/525 552 és a 021/657 25 26 telefonszámokon.