Számtalanszor elhangzott már: megbicsaklott, megcsusszant az értékrend a társadalmunkban. A tudós szakértők lépten-nyomon felhívják erre a köz figyelmét, de mindhiába: a folyamat nem stagnál, hanem inkább felgyorsul. A bulvársajtó – beleértve az országos lefedettséggel rendelkező különböző rózsaszín és a tömegek boldogítását szolgáló tévéadókat – virágkorát éli Szerbiában. A politikum pedig – szinte tudományos alapossággal – a saját céljaira használja ezeket.

Az intézmények sorsa

A politikai hatalom rendkívül rövid idő alatt és példátlan hatékonysággal rombolta le a korábbi intézményrendszert, maga alá gyűrte az igazságügyet, a rendvédelmi szerveket. Az emberélet sohasem volt olcsóbb errefelé. Ma már nyilvánosan, élő tévéadásban is elmondhatta a minap egy kraljevói férfi, hogy meg akarja gyilkolni a feleségét és a lányát. A műsorvezető hölgy és a vendégei nem igazán tudtak reagálni a betelefonáló szavaira, aki szabályosan be is mutatkozott. A rendőrség másnap őrizetbe vette a nagy nyilvánosság előtt fenyegetőző urat, és most az ügyészségen meg a vizsgálati szerveken múlik, hogy mi lesz a sorsa. Ha nincs politikai háttere, még el is ítélhetik úgy, mint a visszaeső tyúktolvajt, amikor valamelyik falusi ólban megritkul a baromfiállomány.

A nem oly régi utcai megmozdulások során számos olyan esemény tanúi voltunk, amelyek erélyes rendőri beavatkozást igényeltek volna, utána pedig drákói bírósági ítéleteket. A šabaci útlezárások résztvevőire építőipari munkagéppel támadó férfit nem, de az őt elagyabugyáló tüntetőt felelősségre vonták, miközben a rendőrség tétlenül nézte az eldurvult incidenst. Az autópályát lezárók közül az egyik hölgyet maga a városi rendőrparancsnok tette át egy sima mozdulattal a szalagkorláton. Csak úgy nyekkent a szerencsétlen. Amúgy meg folyamatosan filmezik, fényképezik a felvonulásokat, a tüntetések résztvevőit a belügyesek, ahogy azt 2000 őszén is tették.  Akkor elmaradt az elszámoltatás, az erőszakszervezetek személyi állományának átvilágítása és megtisztítása, így aztán ismételheti magát a történelem.

Az állami főügyész olyan mély hallgatásba burkolózott, hogy már-már körözést adtak ki vele kapcsolatban, feltéve – félig viccesen – a kérdést: Hová tűnt Zagorka Dolovac? Nos, előkerült, mert újraválasztották.

Miközben nincs megoldás a Krušik körüli botrány, a Jovanjica kábítószert termelő mintaszövetkezet, az államfő elleni immár sorozatos állítólagos merényletek vagy a Belivuk-ügy (stb.) kapcsán, mintha nem történt volna meg a három hatalmi ág tényleges szétválasztása.          

A szülőváros szerepe

A választási kampány errefelé folyamatos, legfeljebb intenzívebbé válik, felerősödik a választások időpontjának közeledtével. Természetes, hogy egyre komolyabb szerepet kap mindebben a föntebb már említett bulvársajtó. Ha megjelenik egy-egy új politikai szereplő vagy tisztségre jelölt személy neve, mintha valahonnan megérkezne a kilövési engedély, azonnal reagálnak ezek az olcsó lapok. Így járt most Zdravko Ponoš nyugalmazott tábornok, akit a (részben) összefogott ellenzékiek jelöltként szándékoznak indítani az áprilisi elnökválasztáson. A demokrata államfő által annak idején felmentett és nyugdíjazott vezérkari főnök szülővárosa okoz gondot a bulvársajtónak. Mivel a horvátországi Kninben született a hivatásos katona, így horvát útlevele is van, mint több ezer Szerbiában élő, de a mai Horvátország területén született polgárnak. Mirko Marjanović, a miloševići rendszer egykori kormányfője is knini származású volt, Radoman Božović pedig montenegrói. Velük kapcsolatban ezek a tények senkit sem zavartak. A szabadkaiak számára külön érdekesség, hogy a nemrég másodszor is rendőrfőnökké kinevezett Borivoj Mucalj szintén Kninben látta meg a napvilágot. Ez utóbbi esetben csupán azt merték a városban néhányan (nagyon halkan) megkérdezni, hogy „helyben nem találtak alkalmas személyt?” Egyértelmű, hogy az alkalmasság nem a születési helyből következik. Ebben az elbulvárosított világban azonban ezt is felhánytorgatják a politikai szereplők kapcsán, ha érdekeik (és főleg főnökeik, pénzelőik érdekei) úgy kívánják. Tudom, persze, hogy az emberek többsége nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal, hiszen a puszta megélhetésért, a túlélésért küzd, de szóvá kell tenni az ilyesmit, hátha sikerül azt a bizonyos megbicsaklott értékrendet egy kicsit visszabillenteni, netán visszaállítani. Gondolom, a mintegy félmillió éhező szerbiai embert ez is teljesen hidegen hagyja.

A két nehéz hónap

Áprilisig még van vagy ötven nap, és fel kell készülni az egyre intenzívebb kampányra, arra is, hogy eszközökben nem válogatva győzködik majd a szavazópolgárokat a politikusok. A voksok egyre drágábbak, és nem kétséges, hogy a hatalommal és pénzzel rendelkező pártok lesznek a hangosabbak, a rámenősebbek. Az ellenzékiek démonizálása is egyre erőteljesebb lesz, de a fiatalok és a nyugdíjasok máris jól jártak, hiszen 100, illetve 170 eurónyi pénzt kaptak az államtól. Pontosabban az utódaiktól, akiket alaposan eladósított ez a hatalom. A külföldi hitelek felvételéről döntő kormány pénzügyminisztere tudta ugyan, hogy a parlament mindenképpen jóváhagyja a további eladósodást, de azért kijelentette: „Eladósodunk, csődbe mehetünk, ha nem veszünk fel kölcsönt.”      

Az ilyen miniszteri felszólalást követően már csak sóhajtani lehet. Ennek a kificamított értékrendnek alighanem ez is velejárója. Előfordulhat viszont, hogy az aranykor költségeihez kell egyszer majd csatolni mindezt.

A 16 és 29 év közöttiek nemrég száz eurót kaptak, nemsokára pedig a nyugdíjasok számlájára érkezik a 170 euró dinár ellenértéke (Fotó: SZMSZ)