Az izraeli rendőrség is bevetette a Pegasus kémszoftvert: újságírókat, tüntetések szervezőit, üzletembereket, a Netanjahu-ügy tanúit, vádlottjait, Netanjahu fiát, sőt minisztériumok felsővezetését is lehallgatták, úgy, hogy erre nem kaptak bírósági engedélyt, írja a 444.hu izraeli hírforrások alapján.

Most a rendőrség elismerte a Pegasus használatát. Források szerint mindez Roni Alsheich korábbi rendőrparancsnok vezetése idején történt.

Tizenhét emberről írt a Calcalis oknyomozó hírportál, a Pegasus-botrány által érintett országok közül egyikben sem derült ki, hogy ilyen sokak telefonját feltörték volna. Célpont volt többek közt három polgármester, öt minisztérium volt főigazgatója, Benjamin Netanjahu két médiatanácsadója és a fia, egy szakszervezeti vezető, Netanjahu korrupciós ügyének egy másik vádlottja, és mások.

Izrael közbiztonsági minisztere, Omer Bar-Lev kormánybizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására, és Naftali Bennett miniszterelnök is megígérte, hogy kivizsgálják a botrányt.