Megérkezett Szerbiába a Paxlovid, a koronavírus elleni jelenleg kapható legmodernebb gyógyszer – közölte az Egészségügyi Minisztérium.

Szerbia az első ország a kontinentális Európában, amely megkapta ezt a gyógyszert tíz nappal azután, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta az unió első koronavírus ellenes gyógyszerének a használatát és értékesítését – áll a minisztérium közleményében.

Az Egészségügyi Minisztérium szakbizottságának elnöke, Dr. Goran Stevanović, a fertőző betegségek klinikájának igazgatója határozza meg, hogy a gyógyszer milyen sorrendben érkezik meg az egészségügyi intézményekbe.

A ritonavir és nirmatrelvir nevű hatóanyagokat tartalmazó gyógyszert olyan felnőttek számára ajánlják, akiknek nincs szükségük további oxigénterápiára, és akiknél fokozott az esély a betegség súlyos formájának kialakulására. A gyógyszer szedését a tünetek megjelenését követő öt napon belül javasolt megkezdeni – áll az RTS által továbbított közleményben.

A Pfizer új gyógyszere akár 89 százalékkal csökkentheti a kórházi kezelés szükségének, és a betegség súlyos formáinak kockázatát.

Dr. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter rámutatott, hogy a vakcina továbbra is az elsődleges fegyver a vírus elleni küzdelemben, a Paxlovid pedig jelentősen hozzájárulhat az állampolgárok egészségének megőrzéséhez.