Az energetikai szektor összeomlása – ahogy Szerbia elnöke nevezte – az első hóval érkezett. Decemberben legalábbis így tűnt. Öt évvel a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) igazgatói feladatainak ellátása után Milorad Grčićnek először azt mondták, hogy a legjobb, ha lemond, amit január 12-én meg is tett, majd két nappal később a kormány felmondott neki. Az ellenzék azonban felfedte, hogy a Villanygazdaságot még most, februárban is Grčić vezeti, tudósít az N1.

– Újévig rendbe kell ezt hoznod, újévtől pedig majd valami mást csinálsz Mićo – mondta Vučić elnök Grčićnek decemberben. Érdekes, hogy a Szerbiai Villanygazdaság új szerződéseit továbbra is Grčić írja alá.

– Ez egy 102 millió dináros szerződés a Szerbiai Villanygazdaság hivatalaiban található digitális várakozórendszer vásárlására. Igen, jól hallotta, ezt a szerződést Grčić január 26-án írta alá, két héttel azután, hogy lemondott – mondja Dušan Nikezić, a Szabadság és Igazságosság Pártja gazdasági bizottságának elnöke.

Bár az előző vezérigazgatót elbocsátották, Szerbia kormánya elfelejtett újat kijelölni, ami ugyan-azon a napon kellett volna, hogy megtörténjen.

– Ez minden bizonnyal újabb törvénytelenség a legnagyobb szerbiai közvállalatok üzletmenetét illetően. Milorad Grčićnek négy és fél éve nem volt joga aláírni semmit, mert 2017-ben lejárt a mandátuma, ráadásul miután lemondott, a kormánynak semmi oka nincs őt a Villanygazdaság meghatalmazottjaként kezelni – magyarázza Nemanja Nenadić, a Transparentnosti Srbija munkatársa.

– Grčić új funkciót kapott a Villanygazdaságban, ő fogja vezetni a helyi önkormányzatokkal való együttműködési irodát, és szorgosan gyűjti a szavazatokat a szerb állampolgárok pénzén az SNS számára – mondta Nikezić.

A kormány még nem közölte a nyilvánossággal azt az információt, hogy Szerbia polgárainak mennyibe fog kerülni a Villanygazdaságban bekövetkezett baleset, ami miatt Szerbiának sürgősen a lehető legmagasabb áron kellett importálnia az áramot.

Milorad Grčićnek először azt mondták, hogy a legjobb, ha lemond, amit január 12-én meg is tett (Fotó: Nova S)