Tanja Jovanović virológusprofesszor az RTS-nek elmondta, hogy észrevették, hogy az omikron törzs új, lopakodó nevű alváltozata esetében több antigénteszt is hamis negatív eredményt mutat. A szakember új, hatodik járványhullámra azonban nem számít, mert a lopakodó nem a vírus új variánsa, csupán az omikron alváltozata, amelyet eddig 60 országban, köztük Szerbiában is regisztráltak már.

– Tehát ezt követően PCR tesztet végeznek minden olyan betegnél, akinek a tünetei erre az új alváltozatra utalnak, és akiknek negatív az antigén tesztje. A PCR ebben az esetben is pontos – magyarázza a professzor és kijelentette, hogy jelenleg az omikron több mint 90, a delta pedig kevesebb mint 10 százalékát okozza a megbetegedéseknek.

– Ami az alváltozatot illeti, nem tudom megtippelni, hogy most mennyi a százalékos arány, nem válik dominánssá, de eltart egy ideig majd – mondja Jovanović.

Európában ez az alváltozat Dániában a legelterjedtebb, ahol – mint rámutatott – a lakosság nagy százalékát beoltották, de a járványellenes intézkedéseket eltörölték.

A virológus kifejti, hogy az alvariánsok „keresztimmunitást” biztosítanak, azaz védelmet nyújtanak azoknak az embereknek, akik már megfertőződtek az omikron eredeti változatával.

– Ebben az értelemben nem számítunk a fertőzöttek számának drámai növekedésére – mondja Jovanović.

Hozzátette, bár még kevés az adat erre vonatkozóan, de úgy fest, hogy a lopakodó nem okoz súlyosabb klinikai képet, ám gyorsabban terjed, lévén, hogy valamivel nagyobb a fertőzőképessége. A professzor arra kéri a polgárokat, hogy tartsák tiszteletben a járványügyi intézkedéseket és vegyék fel az oltást, bár – mint mondja –, az omikron áttörte az oltási immunitást, de nem teljesen, vagyis a súlyosabb betegség kialakulásától továbbra is hatékonyan megvéd az oltás.

Arra a kérdésre, hogy az új mutációk vajon a járvány végét jelzik-e, elmondta, hogy a vírus nem adja fel, és arra számít, hogy a fertőzöttek száma még egy ideig valamivel magasabb szinten marad.

– Arra számítunk, hogy közel a vége, tekintettel arra, hogy a vírus ezen új változata a légutak felső részeit célozza inkább. Ami az időseket, a gyenge immunrendszerű, és a társbetegségben szenvedőket illeti, náluk súlyosbíthatja a klinikai képet, amint azt a halálozási adatok is mutatják – összegzi Jovanović.

(Fotó: Pixabay illusztráció)