A kormányközeli Alapjogokért Központ Magyarországra hívta Donald Trumpot, hogy segítse a Fidesz választási kampányát, értesült kormányzati körökből a Guardian. A brit lap úgy tudja, hogy a kormánypárt köreiben nagyon bíznak abban, hogy az előző amerikai elnök márciusban Budapestre látogat.

Ez lehet Trump első komolyabb külpolitikai utazása azóta, hogy elvesztette a választást 2020-ban. A helyzetet árnyalja, hogy a hírek szerint Trump kifejezetten tart attól, hogy koronavírusos lesz, ezért alapvetően óvakodik a külföldi utazásoktól – írja a telex.hu.

A meghívás valószínűleg összefüggésben lehet azzal a márciusi, egy héttel a választások előtt tartott eseménnyel, amit már korábban bejelentett az Alapjogokért Központ. Az amerikai republikánus párt táborának legnagyobb eseményét, a Conservative Political Action Conference (CPAC) konferenciát Budapesten tartják, ahová ellátogat a spanyol Vox szélsőjobboldali párt vezetője, Santiago Abascal és Jair Bolsonaro brazil elnök fia, Eduardo is. A Guardian szerint a Fidesz nagyon szeretné, ha Trump beszédet is mondana a helyszínen.

 

Donald Trump és Orbán Viktor a Fehér Házban, 2019. május 13-án (Fotó: MTI)