A Dragan Marković Palma vezette Egységes Szerbia (JS) párt a soron következő parlamenti választásokon a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS) koalícióban indul majd.

A JS elnökségének szombati jagodinai ülését követően közölték, az elnökség egyhangúlag fogadta el az SPS közös választási listáját, amelyen az Egységes Szerbia 63 tagja is helyet kapott.

– Azt is meg kell állapítanunk, hogy a Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia koalíciója a legrégebbi a szerbiai politikai színtéren, mivel már 2008 óta létezik, azóta eredményeket és tetteket mutatott fel, és éppen ezek az eredmények a legjobb ajánlás a választópolgárok számára, hogy a választásokon az SPS-JS koalíciót támogassák – olvasható a közleményben.

Az Egységes Szerbia elnöksége azt is egyhangúlag szavazta meg, hogy Aleksandar Vučićot támogatják, amennyiben jelölteti magát a köztársasági elnökválasztáson.

Ivica Dačić (b), a Szerbiai Szocialista Párt és Dragan Marković Palma (j) az Egységes Szerbia elnöke (Fotó: Tanjug/Jadranka Ilić)