Egy görögországi, törökországi vagy egyiptomi nyaralás az idén akár 20 százalékkal is többe kerülhet, mint tavaly, illetve 40 százalékkal többe, mint 2020-ban. Aleksandar Seničić, az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének (YUTA) az elnöke szerint Görögországban a magánszállások 5-7, a szállodák 10-15 százalékkal lesznek drágábbak – írja az euronews.rs.

Törökországban az áremelkedés 12-20 százalékos lesz, de a legjobban Egyiptomban drágul meg a nyaralás, ott ugyanis szeptemberben hét éjszaka all-inclusive ellátással a 2020. évi 460, illetve a tavalyi 650 euró helyett az idén 780 euróba kerül. Júliusban és augusztusban az árak természetesen ennél is magasabbak lesznek. Az árakat a határnyitások, azaz a megnövekedett kereslet és az utazási irodák 3-5 százalékos szolgáltatási díjának az emelkedése mellett a repülőjegyek 15 eurós átlagos drágulása is befolyásolta.

Az Idegenforgalmi Minisztérium határozata szerint az ügyfelek a lefoglalt, de elmaradt utazásaikért kapott vouchereket legkésőbb december 31-éig válthatják be. Amennyiben mégis inkább a pénzét kérné vissza az utas vagy a csereutat is lemondja a szervező, a befizetett összeget legkésőbb 2023. február elsejéig kell visszakapnia az ügyfélnek.

Azok, akik elfogadták a csereút lehetőségét, most elsősorban a drágulás miatt élnek panasszal. Seničić elmondta: az utazási irodák nem változtathatják meg a már lekötött utazások feltételeit, kivételt képeznek ez alól a repülőjegyek. Amennyiben az utas csak előleget fizetett, és a nyaralás költségei időközben megdrágultak, akkor az utazási iroda jogosan kérhet több pénzt. Az utasoknak több mint a fele csak előleget fizetett a nyaralásért.

Ha csak előleget fizettünk be, jogosan kérhetnek több pénzt az utazásszervezők a nyaralásunkért