A szerbiai képviselőház hétfőn megszavazta a 16 és 29 év közötti állampolgárok ideiglenes nyilvántartásáról szóló törvényt, az állam ugyanis ez alapján fizeti majd ki a fiataloknak a koronavírus-világjárvány enyhítése céljából előirányozott támogatást.
Siniša Mali pénzügyminiszter a parlamentben elmondta, hogy ez a jogszabály alapján kapják meg a 16 és 29 év közötti fiatalok júniusban 100 eurós állami támogatást.
Mindenkinek, aki igényelte, június elsején, másodikán, vagy harmadikán átutaljuk a pénzt
– közölte Mali.
Akik a február elején kifizetett támogatást már igényelték, nem kell ismételten jelentkezniük, azok viszont, akik időközben töltötték be 16. életévüket, május 16. és 31. között kérelmezhetik az állam által kínált segélyt.
A pénzügyminiszter rámutatott, hogy ezt a támogatást több mint egymillió fiatal kapja majd meg.
Illusztráció (Fotó: Pixabay)