A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta. Az ellenzéki pártok hétfő délben sajtóközleményben jelentették be Róna jelölését – írja a telex.hu.

Róna Péter családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát. 1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki, majd a rendszerváltás után hazatért Magyarországra, ahol az Első Magyar Alap vezetője lett, később pedig megalapította a buszgyártással foglalkozó NABI Észak-Amerikai Járműipari Rt.-t.

2011 után az LMP pártalapítványának, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának társelnöke lett, később pedig a párt programtanácsának elnökének választották. A 2018-as országgyűlési választás után lépett ki a pártból.

„Róna Péter egyszerre elkötelezett a keresztény értékek, a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés mellett, ezek az Egységben Magyarországért sokszínű politikai közösségének is fontosak. Gazdag életútja, elismertsége és eddigi közéleti szerepvállalása alkalmassá tenné a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki tisztségre” – mondta Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Az ellenzéki pártok mostani döntésének várhatóan nem sok jelentősége lesz az eredmény szempontjából, hiszen a Fidesz–KDNP kétharmados többséggel fogja tudni megválasztani Novák Katalint. A köztársaságielnök-jelöltek ugyanakkor 15 perc felszólalási lehetőséget kapnak a parlamentben a szavazás előtt. Ezért is lenne egy jó lehetőség az ellenzéki pártoknak, hogy indítsanak egy jelöltet, aki alig egy hónappal az országgyűlési választás előtt beszédet mondhat az Országgyűlésben.

Áder János utódjáról március 10-én szavaz az Országgyűlés.

Róna Péter közgazdász, az LMP sajtótájékoztatóján 2014-ben  (Fotó: Soós Lajos/MTI)